Hermann Keyserling

Az élet problémáit azért nem lehet programszerûen megoldani, mert lényegükben az egyes emberek problémái; minden egyes alkalommal, amikor ezek a problémák adódnak, mindig valami egyéni különlegességet mutatnak és így a megoldásuknak is az egyéni különlegesség jegyében kell történnie.

A házasságnak nem természeti törvény és nem is a sors az alapja; tisztán az elme által megteremtett valami, mely csak akkor lehet tiszta stílusú életforma, ha az öntudat bizonyos fokával jár együtt. (...) Minél fejlettebb az erkölcsi öntudat, annál többet jelent; semmiféle nézet, sem gyakorlati csődötmondás, soha nem tudta aláásni a tekintélyét; és ahol az értelme teljesen megvalósul, ott bebizonyíthatóan a leggazdagabb önfejlődésre segíti azt az embert, akinek hivatása van erre.

Az ember sokkal bonyolultabb lény, hogysem valamennyi ösztöne erőszakolások nélkül közös nevezőre volna hozható.

A házassággal nem végződnek, hanem vele megkezdődnek az élet tulajdonképpeni nehézségei.

Van szerelmi boldogság, anyai boldogság, az alkotás boldogsága és sok másféle boldogság. Hogy ezeket megéljük, közvetlenül szem előtt kell tartani a dolgot magát; a boldogság aztán magától adódik.

Élet és szenvedés annyiban egyek, mert levés egyidejû elmúlás nélkül lehetetlen és harmónia is csak mint a disszonanciáktól való megváltás van harmonikus hatással. Ha tehát az ember élni akar, akkor szenvedni is kell akarnia; ha csupán örömre és boldogságra törekszik a szokásos értelemben, akkor csak részleges teljesedést akar és hogy ez nem felel meg az élet értelmének, azt bizonyítja az a sekélyességi érzés is, mely kikerülhetetlenül követ minden tisztán önző kielégítést.

A természet csak a faj fenntartásáról tud, de nem ismer sem haladást, sem emelkedést.