Homérosz

Annál nincs soha szebb és nincs derekabb sem, mint mikor egymást értő szívvel tartja a házát férj és nő, nagy fájdalmára a rosszakaróknak, jóakarók örömére, jeles hírére maguknak.

Baj után a bolond is okos már.

Nincs e világon gyengébb teremtmény a férfinál.

Baráttól hasznos az intés.

Aki hallgat rá, azt meghallgatja az isten.

Vissza sosem vonom azt, sosem ámítás, soha nem lesz teljesületlen, amit fejbólintásom erősít.

Nem kap meg mindent mindenki az égtől, jó alakot, jó észt s jelesenszólás tudományát. Mert van olyan, ki a földön gyarlóbb külsejû férfi, ám szavait nagy szépséggel koszorúzza az isten, és mindenki gyönyörrel néz rá, büszke beszéddel szól, de szerényen s édesen, és kimagaslik a nép közt, s istennek látják, ha a városon át veszi útját. Másnak alakja pedig vetekedhet az istenekével, csakhogy a szózatait soha kellem nem koszorúzza.

Legjobb mindenben a mérték. Egyképp rosszat tesz, ki a vendéget, ha nem óhajt, sürgeti útra, meg az, ki a vágyakozót nem ereszti.

Zeusz küszöbén két hordó áll, tele rosszal duzzad az egyik, a másikban van a jó, amit ő ad. Van, kinek összevegyítve ad onnan a mennyköves isten, akkor az egyszer a rosszba kerül, másszor meg a jóba.

Úrnőm, esdekelek; ki vagy? isten? földi halandó? Hogyha te istennő vagy, a tágterü égbe lakók közt - Zeusz atya gyermeke: Artemisz az, kihez én a leginkább tartalak arca hasonlónak, termetre s alakra; és ha halandó vagy, ki a földön tartja lakását, boldog apád háromszor, anyád is boldog, az úrnő, és testvéreid is háromszor: bennük a lélek örvendezve repes bizonyára örökre miattad, táncba vegyülni ha látnak ilyen szép tiszta virágot.