Honoré de Balzac

A nő ügyet sem vet arra, aki rimánkodik neki.

Hogy megismerhessünk egy embert a maga egészében, be kell hatolnunk a gondolataiba, balsorsába, érzéseibe. Akit az életnek csupán materiális eseményei érdekelnek, az kronológiát csinál a szamarak gyönyörûségére!

Az asszonyféle, úgy látszik, megkíván egy kis kétszínûséget.

Mikor minden emberi dolgok fölibe röppentem, odafönn a csúcson vettem észre, hogy még egész megmászni való hegységek s mindennemû akadályok vannak hátra a valóságban. És mégis az a magamnak oly határtalan túlbecsülése mentett meg. Az a vakhit a végzetben, mely olykor csakugyan diadalra vezet, ha az élet minden ügyén-baján keresztültörő lelkünket nem engedjük úgy megtépdesni, mint bárány a gyapját, mikor átvág a tüskés sövényen.

A nők már csak olyanok, hogy a tehetséges embernek mindenkor csupán hibáit látják meg, az ostobában pedig fölfedeznek minden lehető jó tulajdonságot. Mindenkor jó szívvel viseltetnek az ostobák iránt, mivelhogy ilyetén minőségükben az ő saját gyarlóságaikat legyezgetik, míg a kiváló ember jelenléte csak még szembeszökőbbekké teszi tökéletlenségeiket.

Nagy akaraterő nélkül nincs nagy tehetség sem.

A bürokrácia óriási gépezet, melyet törpék kezelnek.

Nincsen azon megütközni való, ha valaki kártyához folyamodik, de csupán akkor nincsen, ha önmaga és a halál között nem lát már egyebet az utolsó tallérjánál.

Aki csak egyetlen lépést is tett a zöldposztós asztal felé, éppen oly kevéssé ura többé a kalapjának, mint önmagának, mert az után az egyetlen lépés után, bot és köpenyeg, no meg a pénzestárca és tetejébe az egész ember a kártyáé már.

Holtak közt járva holttá leszünk mi is.

A modern kémiához szeszélyeiben olyannyira hasonlatos emberi lélek nem kever-e vajon önmagának rettentő mérgeket gyönyöreinek, erőinek és gondolatainak hirtelen összeelegyítéséből? Nem vész-e el sok ember, mintha villám sújtotta volna, valami erkölcsi marósav erejétől, mely belső világán hirtelen elömlik?

Az akarás fölemészt bennünket, a bírás megront; hanem a tudás törékeny szervezetünket meg nem szûnő békés nyugalomban tartja.

Ha szemébe mondanák az embernek, amit a többiek a háta mögött beszélnek róla, a társasági élet lehetetlenné válna.

Aki túllő a célon, csak a puskaport pocsékolja.

Valamennyi szokásunk közül a hiúságban gyökeredzők a legmaradandóbbak.

A hálátlanság olyan, mint a baj: egyik vonzza a másikat.

A hirtelen támadt szerelem, amely házasságot indít, igazgyöngy, gyémánt, drágakő, melyet a legnagyobb mûvész csiszolt, kincs, amelyet a szív legmélyén kell elrejteni.

A nagy emberek mondásai olyanok, mint az aranyozott ezüstkanalak, melyek megkopnak a használatban: ha sokat ismételjük őket, minden fényüket elvesztik.

A nők szíve még a legokosabb férfi előtt is titokban marad.

A tehetségtelenség még senkit sem akadályozott meg az érvényesülésben.