Hunter Stockton Thompson

Még a legrosszabb álmaid is valóra válhatnak, ha elég hosszan üldözöd őket.

Az életnek nem olyan, a sírhoz vezető utazásnak kell lennie, ahol a lényeg, hogy csinosan, jó karban lévő testtel érkezzünk meg, hanem inkább olyannak, ahol sivító fékekkel, porfelhőt kavarva csúszunk be a célba, teljesen elhasználódva és kimerülve, s hangosan kiáltjuk: "Hû, micsoda menet volt!"

Magam is osztottam a csavargók optimizmusát, miszerint közöttünk is vannak páran, akik tényleg jó irányba haladnak; hogy a tisztességes utat választottuk, és hogy a legjobbjaink mindenképpen megcsinálják a szerencséjüket. Ugyanakkor osztottam azt a baljós sejtelmet is, hogy ez az életmód halálra van ítélve, mi pedig csak színészek vagyunk, akik esztelen bolyongásuk közben magukat szívatják. A két véglet közt feszülő ellentét - egyrészt a nyughatatlan idealizmus, másrészt a küszöbönálló katasztrófa érzete - tartott mozgásban.

Abban a társadalomban, amelyikben mindenki bûnös, az egyetlen bûn, ha valakit rajtakapnak.

A legtöbb ember, aki szavakkal dolgozik, egy idő után már nem bízik meg bennük feltétel nélkül. Ezzel magam is így vagyok. Különösen az olyan nagy szavakkal, mint a Boldog, a Szerelem, az Õszinte és az Erős. Ezek nehezen megragadható, túlságosan is viszonylagos jelentésû szavak, ha az ember olyan durva, közönséges szavakkal veti össze őket, mint (...) a Piti és a Link. Ezeket azért vagyok képes fesztelenül használni, mert szikárak és egyértelmûek. De a nagy szavak túl nyúlósak, ezért csak egy pap, vagy egy bolond képes hitelesen használni.

Az élet mérhetetlenül jobb lett, mióta nem próbálom komolyan venni.