Illés Endre

A szerelem az embert rabságból szabadítja ki. Önmagából! Milyen rettenetes az, ha az egész világ olyan kicsire zsugorodik, amilyen kicsi az ember. És a szerelem éppen ezt tépi fel, ezt a börtönt! Amíg egyedül vagyunk, addig csak álmodjuk a világot. De a világ szebb, mint az álom. A világban mindennek súlya van (...), a boldogsághoz mindennap meredek út vezet. És ez a súlyos világ szebb, mint a súlytalan álomképek.

Furcsa társ a magány. Amink van, megoszthatatlanná válik. Amink hiányzik, kétszeresen hiányzik. A víz fölé hajolva tükörképünkben pirosabb és élőbb a vér, mint mibennünk, ha magányosak vagyunk.

Felnőttek vagyunk, nekünk már nem adatott meg a kegyelem, mint az ártatlanoknak. Minden tettünkért vállalni kell a felelősséget, semmi alól nincs feloldozás.

A létezés szikrázik a haláltól. Õ ad feszültséget az életünknek, nélküle széthullanánk.

Az írás szerencsejáték is. Mint a rulettnél: csak az eredmény számít. Nyertem vagy vesztettem. Nincs magyarázkodás. Az előzetes kombinációk, tervezgetések egyetlen pillanat alatt halomra dőlnek. Az írás éppen ezért izgalmas játék is. A legizgalmasabb.

A bonta­kozó tehetség; az ígéret izgalma.