Janus Pannonius

Ábécére tanítod a gyermekeket, Galeotto; Oktass hajfestést, s fölvet a pénz mihamar.

Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet s szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig. (...) És ha a mostoha végzet ûz ide vissza a földre, csak nyomorult ember, csak ez az egy sose légy.

Ékes a szó, de a szent becsület több nála bizonnyal, s minden szellemi értéknél följebb van az erkölcs.

Pont az, melynek már részét felfogni se tudnád, Megnyújtod, s karcsú egyenes fut bármely irányban. Sík felület születik, ha meg is duplázza futását: Széltében terjed, nem nyílik meg soha mélye. Két-két sík a szilárd testet jellemzi, kiadja Hosszúságát és szélességét, meg a mélyét. Kockának, köbnek hívják s négyzetlapú testnek, Bárhogy esik, mindig jól látni a részeit ennek; Ha síkot foglal be magába, a szöglete épp nyolc.

Boldog a más kárán bölcsen okulni tudó.

Az igaz szerelem zálogot szívesen ád.

Csakhogy a bölcsesség mire jó; ha lakása göthös mell? Inkább bölcs se vagyok; csak nyavalyás ne legyek.

Éj múltán születünk, semmink sincs már az előző Órákból, amikor virrad a nap kegyesen. Elvész nyomtalanul számunkra a tegnapi élet, Most születő fény csak kezd maradék napokat. Aggastyán ha leszel, sem mondhatod: oly sok az évem, Elmúlt évekből mára biz egy se tiéd.

Bölcs a király, ha a harc mezején se felejt el ölelni.

Azt, kit imént felemelt, most mélybe taszítja az udvar, És aki tegnap alul volt, ma felülre kerül. Fortuna játszik-e így, sorsunkkal töltve a kedvét.

Mert a hibákat akár egy kézzel is el tudod érni, Széles az út, értük nem kell soha messzire menned. Ám ha a célod a jó, az erény, tudd, azt a magasba Tették isteneink; oda hosszú és rögös úton Juthatsz el; de ha már célodnál jársz a magasban, Onnan nézve az út: sima, kellemes és gyönyörû volt.

Nappal gyújt lámpát, aki folyton a multat idézi.

Kell-e javítani, hol csapnivaló az egész?