Jesmyn Ward

Biztonság nélkül aludni olyan, mint ébren aludni.

Az ősök eljönnek hozzád, ha szólítod őket. Ha bajban vagy, fohászkodj hozzájuk.

Tudni, mikor állj egyhelyt, mikor menj el, mikor ne harcolj - ez is része a harcnak. Tudni, mikor várj, mikor tûrj, mikor less, mikor hajolj el.

Ebben a világban te magad vagy a magad fegyvere.

Vannak dolgok, amik mozgatják a férfit. Mintha áramlatok lennének benne, mint a vízben. Amik ellen nem tehet semmit. (...) Felnőni azt jelenti, meg kell tanulni boldogulni azzal az áramlattal: megtanulni, mikor kapaszkodj, mikor dobd le a horgonyt, mikor engedd magad sodortatni.

Az ember eljut egy pontig, amikor nem bír gondolkodni. Csak érez. Azt érzi, hogy meg akar állni. Azt érzi, hogy a gyomra ég, és tudja, hogy enni akar. Azt érzi, hogy a feje tele van vattával, és tudja, hogy aludni akar. Azt érzi, hogy a torka összezárul, tûz fut szét a karján-lábán, a szíve szinte kitöri a mellkasát, és tudja, hogy futni akar.

Ha elég alaposan keresek, megtalálok a világban mindent, amire szükségem van.

Néha a világ nem adja meg, amire szükséged van, akármilyen nagyon keresed. Néha megtagadja tőled.

Az otthon nem mindig hely.

Az éhség fájhat, üresre kaparhat belül, akár a lopótököt, és hogy ha látom a testvéreimet éhezni, attól kiüresedhet egy másik részem is.

A fájdalom lefelé húzza az arc (...) összes ráncát.

A halál egy nagy száj, ami lenyel.

Ha valaki rossz halált hal, néha olyan szörnyût, hogy még isten se bírja nézni, akkor a lelke fele itt marad, és kóborol, úgy keresi a békét, mint a szomjas ember a vizet.

Szeretem azt hinni, hogy tudom, mi a halál. Szeretem azt hinni, hogy olyasmi, amitől nem kell elfordítanom a tekintetemet.