Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
John Fitzgerald Kennedy
A bátorság nem más, mint a siker és a tragédia varázslatos keveréke. Egy férfi mindig megteszi, amit meg kell tennie. Még akkor is, ha ez ellenkezik a személyes meggyőződésével. És közben legyőzi az akadályokat és a veszélyeket és a külső nyomást. Ez képezi minden erkölcs alapját.
A dagály az összes hajót megemeli.
Nem azért vagyunk itt, hogy átkozzuk a sötétséget, hanem hogy meggyújtsuk azt a gyertyát, ami irányíthat bennünket a sötétségen keresztül egy biztonságos és józan jövőbe.
Ne kárhoztassuk magunkat a múlt hibái miatt, fogadjuk el a felelősséget, amivel a jövőnek tartozunk.
Világ polgárai, ne azt kérdezzétek, hogy mit tesz értetek Amerika, hanem azt, hogy mit tehetünk együtt az ember szabadságáért.
Akik a békés forradalmat lehetetlenné teszik, azok miatt válik a véres forradalom elkerülhetetlenné.
Az életben annak van előnye, aki már akkor hozzákezd a problémák megoldásához, amikor mások még csak beszélnek róla.
Végső soron a legerősebb kapocs köztünk az, hogy mind ezen a kis bolygón élünk, ugyanazt a levegőt szívjuk, fel akarjuk nevelni a gyerekeinket és halandóak vagyunk. Közös a sorsunk, és ez nem egy harc.
Nem szabad hagynunk, hogy a félelmeink visszatartsanak a reményeink követésétől.
A győzelemnek száz apja van, de a vereség apátlan árva.
Bocsáss meg ellenségeidnek, de jegyezd meg a nevüket!
Az idő és a világ nem áll meg. Az élet törvénye a változás. És azok, akik csak a múltra vagy a jelenre figyelnek, biztosan elszalasztják a jövőt.
Az ember meghalhat, nemzetek felemelkedhetnek és elbukhatnak, de egy eszmény tovább él.
Az emberiségnek véget kell vetnie a háborúnak, különben a háború vet véget az emberiségnek.
Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.
Amikor a hatalom az arrogancia felé visz, a költészet emlékezteti az embert a korlátaira. Amikor a hatalom leszûkíti az ember érdeklődési körét, a költészet idézi fel számára a létezés gazdagságát és sokszínûségét. Amikor a hatalom megront, a költészet megtisztít.
Ha egyszer azt mondod, hogy beéred a második hellyel is, pontosan oda kerülsz az életben.
Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara; és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan.
Már ahhoz is nagyon gyorsan kell futnunk, hogy egy helyben maradjunk.