Jorge Luis Borges

Nincs szükség nagy szavakra, felvágni ezzel-azzal; itt mindenki jól ismer körülöttem, ismerik gyarlóságaim, gátlásaim. Ez a legtöbb, amit elérhetünk, ami talán lehozhatja a Mennyet: nem a csodálat, nem a diadal, csak az, hogy egyszerûen elfogadnak A tagadhatatlan Valóság részéül, Mint a köveket vagy a fákat.

Minden ember követett el bûnt. A bûntelenség nem emberi tulajdonság. Aki gyûlölettel néz egy emberre, az a szíve mélyén már meg is ölte.

Csak aki meghalt, az a miénk, csak az a miénk, amit elveszítettünk.

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék arra, hogy egyszer azt mondtad nekem, szeretlek, és hogy nem alhattam el hajnalig szívszakadva és boldogan.

A megbocsátás a sértettet tisztítja meg, nem a sértőt.

Csak addig tart a vétek, amíg bûntudat élteti.

A könyvtárrendezés a kritika egyfajta csendes és szerény mûvészete.

Nem annyira a titok a fontos, mint a hozzá vezető utak. Azokon az utakon pedig végig kell menni.

Ne gyümölcseiről ítéld meg a fát, se mûveiről az embert; ezek rosszabbak is, jobbak is lehetnek nála.

A keresés öröméért keress, ne a megtalálásáért...

Ellenségeiddel jót tenni a legjobb módja annak, hogy hiúságodnak hízelegj.

Az egyetlen bosszú és az egyetlen bocsánat a felejtés.

Az igazságot se vidd túlzásba; nincs ember, akinek egy nap leáldoztával ne lett volna többször is oka hazudni.

Jó azoknak, akik igazukért üldöztetést szenvednek, mert emberi sorsuknál fontosabb nekik az igazság.

Jó azoknak, akik nem szomjazzák az igazságot, mert tudják, hogy kegyes vagy kegyetlen sorsunk a véletlen mûve, amely kifürkészhetetlen.

Boldog, aki másoknak megbocsájt, és az is, aki megbocsájt magának.

Boldog, aki nem ragaszkodik ahhoz, hogy igaza legyen, mert senkinek sincs igaza, és mindenkinek igaza van.

Nem elég utolsónak lenni ahhoz, hogy egyszer elsők legyünk.

Szerencsések azok, akik tudják, hogy a szenvedés nem mennyei dicsőség.

A legsúlyosabb bûnt követtem el, mit ember elkövethet. Sosem voltam boldog.