Kahlil Gibran

Lelketek gyakran csatatér, melyen az értelem és a mérlegelés vív háborút a szenvedéllyel és az étvággyal. (...) Engedjétek hát lelketekben az értelmet a szenvedély magasába emelkedni, hogy dalra keljen; És lelketek értelemmel kormányozza a szenvedélyt, hogy a szenvedély minden nap új erőre kapjon, és miként a főnix, saját hamvai fölé repüljön.

Mindig azt hallottátok, hogy a munka átok, a robot szerencsétlenség. De én mondom néktek, ha dolgoztok, beteljesíttek egy darabkát a föld legmesszibb álmaiból, azt a darabkát, melyet rátok szabtak, amikor az álom megszületett, És amíg munkálkodtok, igazán szeretitek az életet, És az életet munkálkodással szeretni azt jelenti, hogy meghitt ismerősötök az élet legbensőbb titka.

Nagylelkûség többet adni, mint amennyire képesek vagyunk, büszkeség kevesebbet elfogadni, mint amennyire szükségünk van.

A munka a láthatóvá tett szeretet.

Amikor dolgozol, fuvola vagy, melynek szívén áthaladva a múló percek susogása zenévé változik.

Ha egy félelmet szeretnétek eloszlatni, a félelem székhelyét saját szívetekben keressétek, ne pedig annak kezében, akitől féltek.

A méh számára a virág az élet forrása, és a virág számára a méh a szeretet követe, és mindkettőjük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és kapni egyszerre szükség és boldogság.

A fájdalom nem más, mint az értelmünket elzáró burok feltörése. Éppúgy, ahogy fel kell törni a gyümölcs csonthéját, ha hozzá akarunk jutni a maghoz. Meg kell hát ismerned a fájdalmat.

A legszánandóbb az emberek között, ki álmait ezüstre és aranyra váltja.

A csekély tudás tetterővel párosulva sokkal többet ér, mint a nagy tudás, amely parlagon hever.

A bizalom oázis a szívedben, amelyet a gondolkodás karavánja sosem ér el.

Védelmezni mások jogait az emberi lét legszebb és legnemesebb vége.

A szomorúság olyan fal, amely elválaszt két kertet.

Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.

Legyetek olyanok, mint két oszlop, amely ugyanazt a tetőt tartja, de ne kezdjétek birtokolni egymást: hagyjátok meg a másik függetlenségét. Ugyanazt a tetőt támasszátok - ez a tető pedig a szeretet.

Szabad akkor leszel valóban, ha napjaid nem gond nélkül valók, sem éjszakáid nem szükség és bánat nélküliek, hanem ha mindezek befonják életedet, és te mégis, mezítelenül és kötelékek nélkül fölébük emelkedel.

Gyakran sivárnak nevezzük az életet, de csak ha magunk is szomorúak és keserûek vagyunk; és gyakran tartjuk hasztalannak és üresnek, de csak akkor, ha lelkünk vigasztalan helyeken időz és szívünk elbizakodottsággal teli.

Szeressétek egymást, de ne csináljatok a szeretetből köteléket: hadd legyen az inkább mozgó tenger lelketek partjai között.

Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Õk az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok.

Álljatok közel egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz, mert a fák sem nőnek egymás árnyékában.