Kahlil Gibran

A veled együtt nevetőket könnyen elfeleded, de soha nem feleded el azokat, akikkel együtt sírtál.

Gyakran kölcsönt veszünk fel a jövőnkből, hogy múltunk adósságait fizessük ki vele.

Hogyan várhatod, hogy kezedben kinyíljon a virág, ha egy vulkán izzik szívedben?

A kétségbeesés gyöngíti látásunk, és süketté teszi fülünk. Nem látunk mást, csak a vég kísérteteit, és nem hallunk mást, csak zaklatott szívünk dübörgését.

Legtitkosabb könnyeink sosem jutnak el szemünkig.

Az emlékezés a találkozás egyik formája. A feledni tudás a szabadság egyik formája.

Csak egyszer némultam el. Amikor azt kérdezte tőlem valaki: "Ki vagy te?"

Az embernek a szelleme és a szenvedélye a kormánylapát, (...) és a tengerjáró lelkünk vitorlái. Ha valamelyik eltörik, az ember csak hánykolódni és sodródni tud, vagy még mozdulatlanul vesztegel a tenger közepén. Az értelem számára egyedül az irányítás a meghatározó erő; és a szenvedély, amit nem tartunk kordában, olyan láng, amely saját magát pusztítja el.

A kimondott, de nem szándékolt, és A szándékolt, de ki nem mondott szavak között A szeretet java része elvész.

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.

A fák költemények, melyeket a Föld ír az égre. Mi pedig kivágjuk őket és papírt csinálunk belőlük, hogy megörökíthessük az ürességünket.

Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre. Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat. Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.

A fák költemények, melyeket a Föld ír az égre. Mi pedig kivágjuk őket és papírt csinálunk belőlük, hogy megörökíthessük az ürességünket.

A szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik.

Minél mélyebbre ás a bánat a lelketekben, annál több örömet tudtok befogadni.

Bízd a titkodat a szélre, de ne hibáztasd, ha elmondja a fáknak.

Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt, Jóllehet minden útja nehéz és meredek.

Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; Mert Õ egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.

Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Õk az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok.

A szerelem, mely felkentté tesz, szintúgy keresztre is feszít; s bár terebélyesedsz tőle, megmetszi ágaid.