Kalocsa Róza

Boldognak lenni az emberi szív első és legfőbb vágya.

Csak olyan úton járj, melyet mindenki előtt bevallhatsz. Minden tett, mely napvilágot nem tûr, már kezdete a bûnnek vagy bûn is már.

A boldogságnak legnagyobb támaszpontja az igazságszeretet és hûség; hazudozás s bizalomhiány oly akadályokat gördítenek az ember útjába, melyet csak nagy keserûséggel és igen nehezen háríthatunk el.

Hibáidat megbánással bevallani sokkal jobb, mint azt tisztázni akarni.

Sajátságos tünemény az a boldogság. Mentül jobban ûzzük, kergetjük, minél távolabb áll tőlünk.

A valódi szerelem nem gyanakvó, az csak hisz, remél és szeret.

A pazarlás ugyanarra az eredményre vezet, mint a henyélés.

Az ember elé ne úgy, mint a tehervonó állat, ló, kutya vagy szamár elé csak úgy egyszerûen oda tétessék az eleség, hogy azt megrágja, aztán lenyelje s rögtön álljon munkába megint; nem, az étkezés egyúttal üdülés is legyen, hogy a szellemnek is legyen fölfrissülése a napi munkásság közben.

Soha se vásárolj semmit, míg meg nem gondolod, vajon nem volna-e nélkülözhető.

A beteg ápolásánál bizonyíthatja be az igazi nő, leány vagy asszony, az ő nemesebb tulajdonságait.

Szép jövedelem mellett és folyton tele erszénynél is mindig fenmarad a kötelesség semmit el nem pazarolni.

Ki azon mentséggel él, hogy nem jutott magára idő, az csak azt árulja el, hogy az élethez megkívántató egyik legszükségesebb tényező hiányzik nála, ti. az idő helyes beosztása.

A legboldogabb összeköttetésekben sem maradnak el a kisebb-nagyobb csalódások. Lassanként napfényre jönnek a hibák, a kettő közül egyik sem tökéletes lény, s ekkor a fődolog az, hogy tûrjék el egymás hibáit, és kölcsönös szeretetből folytonosan azon iparkodjanak, hogy ezen hibákat elhagyhassák. Ez az élet legnehezebb mûvészete; de egyúttal annak legmagasabb jutalma is.

Türelmesnek lenni általánosságban nem is olyan nagyon nehéz; de ahol azon dolgok, melyek éppen a türelmet igénybe veszik, folyvást mindig meg-megújulnak, ott erélyes, szilárd akaraterő kívántatik hozzá, mert a türelem nagyon, de nagyon nehezen teljesíthető kötelességgé válik, és gyakran akkor szakad el a fonala, amikor arra éppen a legnagyobb szükség volna.

Kapott ajándékot ismét elajándékozni: udvariatlanság annak adója iránt.

Gyakran a legjobb akarattal s legőszintébb barátságból adott ajándék is könnyen megsebezhet.

Ne az ajándék, hanem a melyből eredt a jó szándékért legyünk hálásak, és ez mégsem oly igen könnyû. Más szókkal: megelégedett hálás kifejezést öltsön arczunk, akkor is, ha semmit nem érzünk; elégedettséget mutassunk, még ha eszünkbe sem jut is.

Az adónak az ajándékban sokkal nagyobb az öröme, mint az elfogadónak, mert már akkor is, mikor gondolatban keres alkalmas tárgyat, vagy az illetőnek kedvét eltalálni igyekszik, előre is örömet érez, mely az elfogadónál természetesen nincs meg.

A becsülettudás úgy hozza magával, hogy a kapott ajándékot az átvételkor azonnal felbontsuk, fejezzük ki e fölötti örömünket, csodáljuk s csodáltassuk meg környezetünkkel, a mikor annak hasznos, vagy kellemes tulajdonságait kedvező világításba helyezzük. Azután minden tekintet nélkül pénzbeli értékére a többi ajándékok közzé helyezzük, még pedig, hogy úgy szembeötlő legyen, mint a többi.

A valódi kedvességet nem lehet megtanulni, nem lehet tanítani; ez a valódi, tiszta, gyermekies ártatlanság, mûveltség által magasztossá emelve, ez a szép lélek kinyomata.