Katona Klári

Járom a magam útját. Szabad vagyok és boldog. Nyitott a világra. Igyekszem nap mint nap friss tekintettel felfedezni benne a csodát. És ezáltal haladok valami felé, ami más, ami lényegibb, igazabb.

Soha, sehol, semmilyen körülmények között nem érthetünk egyet azzal, hogy az embereket szürke masszának tekintsék.

Először egyszerû az út, aztán száz másikba fut, s csak egy marad neked. Én már biztosan tudom, hogy mind a száz úton eltévedhetek.

Akkor még volt, mi most el nem ér, akkor minden más volt, vagy tévedés: kerested, találtad, tiéd volt, mi el nem ér még egyszer, bárhogy várod. Bátor volt, hagyta a büszkeség, bátor volt, nem látta, mi mennyit ér: megélni, sietve feledni, s most el nem ér még egyszer, bárhogy kéred.

A félreértések akár tragédiát is okozhatnak. Olyan könnyen félreértjük egymást, aztán a megértés helyett inkább azt bizonygatjuk, mennyire nincs idő odafigyelni egymásra, meghallgatni a másikat.

Az ember hátrébb tudja léptetni magát, ha talált egy magasabb rendû célt.