Kellerwessel Klaus

Ha laza vagyok, nem görcsölök azon, hogy laza vagyok-e, és tényleg laza leszek, de ha görcsölök, hogy nyomorék vagyok, akkor nyomorék leszek, amitől meg még jobban görcsölök, és ez a két öngerjesztő hiedelem váltogatja magát percről percre.

A társadalom belém verte azt a romantika zsenikultuszában gyökerező káros és megalapozatlan hiedelmet, miszerint minden mûvésznek kell valami idegbaj, és én mûvészként akarom definiálni magam, mert nem hiszem el, hogy a mûveim nélkül is szerethető vagyok, ők a kezeim, amikkel megragadom a nép húsos tőgyét, és szeretetet facsarok ki belőle.

A mûveim többségét meg se mutatom másoknak, bár végső soron azért írom őket, hogy legyen mivel menőznöm, hogy hudeokos, hudezseni vagyok, de azt akarom, hogy anélkül olvassák el őket, hogy én azt akarjam, hogy elolvassák őket.

Hasznos akarok lenni, de a mûvész akkor hasznos, ha önmaga, az az elvárás, hogy ne kövesse az elvárásokat, el kell találnia a közízlést, anélkül, hogy megcélozná, lazának kell lennie, anélkül, hogy akarná.

Politizálni se merek, mert ha nem forradalmárkodunk elegen, akkor a rendszer megmarad, és megbünteti a forradalmárokat, de ha meg nem politizálok, akkor a forradalmárok nem lesznek elegen, és rábólintok egy olyan rendszerre, ahol ha politizálnék, meg lennék büntetve.

Meg akarok tanulni nem tanulni a hibáimból ugyanazzal a könnyedséggel bukni bele minden napba. Meg akarok tanulni félni.

Elkezdtem hinni a történelemben és elkezdtem félni, hogy hiába hiszek elkezdtem látni, amit száz éve láttak, és ezer éve láttak, és látni is fognak a korombeliek.

Félek, hogy rosszul mérem fel a korlátaimat, és ez a félelem lekorlátoz.

Ha egy pillanatra is önmagamnak érzem magam, görcsölni kezdek azon, nehogy görcsölni kezdjek, annyira rettegek önmagam elvesztésétől, hogy elvesztem önmagam.

Globális trendek közt lokális lélekkel döntenek fent szavaznak lent.

Hittem rég hogy a csillagok milliárdnyi reflektorok mind csak engem világít és menekülőútjaim

Tüskéim befelé fordítom, ahogy élesednek, úgy tompulok én.

Keverjük össze titkainkat, felejtsük el, melyik kié, mert templomoknál templomabb a szó, és csak egymástól lehet a tengerfenéken is levegőt venni.

Időről időre elhatározom, hogy leírom az álmaimat, de általában vagy nincs rá időm, vagy ha mégis van rá időm, inkább addig alszom, amíg már nem lesz időm a végén.

Honvágyam van már nem is tudom hova vonz engem minden ismeretlen rejtett mosolya.