Kemény Simon

Még hány esztendőt élhetek? Vagy hány hónapot, hány hetet? Tán napokat. Csak perceket?

Az önző élet füszeres. A jóság méze tizszeres.

Az ember olyan tökéletlen lény, hogy csak a mûveltség és a civilizáció berendezkedésével tud élni a földön.

Hazudni senkinek sem szabad, se nőnek, se férfinak, se gyereknek, se öregnek. A hazugságtól rossz szaga lesz az emberi szájnak. És csodálatos, hogy mégis milyen sok hazug ember van a világon.

A női száj megszépül a hazugságtól.

Azé az élet, aki jól megmarkolja, akinek ereje és kedve marad küzdeni.

Nem tudjuk úgy látni magunkat, mint ahogy mások látnak bennünket.

Az öregedő emberek mindig fiatalságuk korszakát dícsérik. Akkor minden szép volt, jó volt, nem úgy, mint most. (...) A természet így szoktatja lassan az embert, hogy majd ne nagyon fájjon itthagyni ezt a rosszat.

A legtöbb ember agya legmélyén menedékhelyet ad annak a gondolatnak, hogy talán ővele kezdődik a csoda: az örökké élő ember csodája.

Meghalni nem nagy dolog, ha a halált olyan egyszerûnek látjuk, mint amilyen. Az élet egy csomó fizikai és kémiai törvény harmonikus mûködése. A halál az, mikor ezek a törvények megszûnnek mûködni. Az emberek ebbe már igazán belenyugodhatnának. Az öregségbe, (...) már sokkal nehezebb beletörődni. A kopásba, a fakulásba, a töredezésbe, a gyengülésbe, a csúnyulásba, a megrogyásba, az elhomályosodásba, az elnehezedésbe: a megöregedés folyton romló állapotába nehéz megnyugodni. A természet érzi is, hogy figyelmünket el kell vonnia ettől a bénító szomorúságtól s egy bizonyos korban frissen támasztja fel a régi emlékeket, a gyermekkor, az ifjúság s a férfiévek szép napjait.