Keresztury Tibor

Egy bizonyos kor fölött ebben az országban úgy érzi az ember, hogy minden volt már egyszer, az óra körbejár. Egyfolytában ismétlik az adást.

Attól, hogy te csak kétfélét láttál, sokféle fiatal létezik. Meg felnőtt. Meg öreg. Egyszerûbb, ha mindenből kettő van, kezelhetőbb úgy az élet, elismerem, és az is jó még benne, hogy keveset kell törnöd a fejed.

Senki nem mondta, hogyan kell csinálni ezt. A felnőtt életet. Mármint azon túl, hogy innentől felelős vagy a tetteidért, fiam, meg hogy menj el a fodrászhoz most már tényleg, és hogy hogy néz ki az ünneplő ruhához az a tornacipő.

Abból, hogy itt rendszerváltás történt, egy mai érettségizőnek a szülei elbeszélésén túl személyes élménye már nincsen, ekképp összehasonlítási alapja se arra nézvést, miben más a cucilizmus, mint a demokrácia. (...) Ezt a korosztályt a nyugdíjassal szemben már nem tudja a politika megvezetni, megetetni ígérettel, hazugsággal, érdeke szerint. Nincs kedvük hozzá, nem az az életcéljuk, hogy hivatalos ünnepeken biodíszletek legyenek. Ha fals a nóta, a szónokot a második mondatnál kiröhögik. Ha végképp megunják, felszállnak a repülőre, mondjátok csak, csináljátok, de nélkülem, cső.

Felnőttnek lenni nem túl vonzó, nem egy hálás szerep, és semmiképp sem azonos avval, hogy mostantól mindent szabad. Egyfelől neked eddig szabad volt csaknem minden bizonyos keretek között (...), másfelől meg minden híresztelés ellenére nem méznyalás, nem karnevál, ami most következik.

A felnőttkort ne úgy képzeld, kérlek, mint a középiskolai évek afterpartyját, mert szívlapáttal vág pofán az élet, ha ezt teszed.

Mégsem lehet egy életen át befektetés nélkül mindig csak kivenni, sose vetni, örökké aratni, a nehéz helyzeteket, kínos kérdéseket pedig kidumálni.

Szerelemben megbízható társ légy, ne szédíts önző célból senkit, fájdalmat másnak szándékosan ne okozz.

Vegyenek körül mindenkor könyvek és növények, bárhová is vessen a sors.

Feltétlen legyen a kertben - ha lesz kerted - többféle örökzöld, fenyő és babérmeggy, továbbá olajfûz, orgona, aranyeső, bent pedig hibiszkusz, leánder. (...) Idővel rá fogsz jönni, micsoda hatalmas, felülmúlhatatlan élmény, hogy végre egy élőlény, amelyik nem beszél, ám meghálálja gondoskodó bizalmadat: új hajtást hoz, virágzik neked.

Kísérje jószerencse lépteid; tudd, ha eddig melletted álltam, most mögötted állok.

A pusztán fáradtság alapú, tiszta ájulásnak (...) szénaillata van, és úgy jön vissza belőle az ember, hogy ezen a csodálatos bolygón élni jó.

A folyamatos önsajnálat furcsa módon előbb-utóbb megedzi a lelket.