Kertész Zsuzsa

Az élet tanítgatja az embert, hogy mifelé menjen. Olyanokkal hozza össze, akik előre tudják lökni, új utat tudnak mutatni, olyan tapasztalásokhoz segítik hozzá, amelyek a javát is szolgálhatják, ha! ...ha észreveszi, ha hagyja új utakra csábítani magát.

Amikor az ember ifjú, mindent meg akar hódítani, maga alá gyûrni, mindenhez és mindenkihez érteni akarónak tartja magát. Aztán kezd letisztulni és újragondolja az értékeket. Szelektál. Embert, helyzetet, fontosságot. Ha választ, a saját boldogulása érdekében választ: mikor kire, mire van igénye, kiért nyúljon ki bánatában, kinek locsogjon, és kivel hallgasson eredményesen.

Ha azt szeretnéd, hogy szeressenek, legyél szeretni való. Ne nyafogj, ne a fájdalmaiddal legyél elfoglalva, ne teremts újakat, csak azért, mert azt hiszed, hogy ezzel kivívod mások törődését, gondoskodását. Legyen jó veled lenni, csacsogni, amit kér, amire neki van szüksége. Így aztán nem maradsz egyedül. Szakíts időt mindenre és mindenkire. Csak rajtad múlik, hogy mire futja. És néha legyen időd a semmittevésre is!

A semmittevés nekem nem dologtalanságot jelent. Tehát ez olyan, mint a fehér színben az összes többi. Ha megtalálom a belső csendemet, amellett zakatolhat a vonat vagy zúghat a repülőgép. Az a belső nyugalom vagy az a belső csend, amit én a magam számára tudok közvetíteni, tulajdonképpen mindenre lehetőséget ad. Mindenfajta elképzelésre, vágyra, boldogságra, megjelenítésre, és az utazásnak is vannak ilyen csendpillanatai.

Az ember benne van minden kimondott és kimondatlan szavában. Minden egyes mozdulatában.