Kodolányi János

Ostoba nő az, aki a férfiakkal vitatkozik... A nő ne arra törekedjen (...), hogy igaza legyen. Hagyja meg a férfiaknak. Hadd legyen igazuk. A nő békességre törekedjen (...). Azzal mindent elérhet, amit csak akar.

Ha nem követeljük magunknak az örökkévalóságot, elveszítjük a mát is.

Meg kell értenie az embernek, hogy nem véletlen, hová születik, hol él, hová tartozik, milyen nyelven beszél, mit hisz, mire teszi föl az életét, mit tagad és mit nem vall a magáénak, mit ölel magához, és mit utasít el magától. És nem véletlen, milyen sors az, amit az embernek végig kell küzdenie, vállalnia kell, meg kell hajolni előtte, és tudomásul kell vennie, akármennyire zúgolódik is gyenge óráiban, és bárhogy szeretne tőle néha-néha megszabadulni.

A sértett fenség póza többnyire egy gyáva, gyenge gyermeket takar.

Az emberek olyanok, mint a házinyulak. A házinyulak a tehénistállóban. Meleg, büdös lyukakban laknak, összebújnak, és boldogok. Ki-kimerészkednek a félelmes világba, fülüket hegyezve rágcsálják a szénát, amit az óriási marhák lehullatnak az alomra (...), minden mozdulásra visszabújnak lyukaikba.

Csak az tudja elhordozni akár a kicsi, akár a nagy terheket, aki alázatos.

Mennél olcsóbbak a szavak, annál drágább a hallgatás.