Komjáthy Jenő

Elégek én ragyogva fényben, Szétáradok az összeségben, Magamat égbe ragadom, Az ősi honba visszatérek Tisztán és szabadon.

Szeretlek égi áhítattal, Híven, örökké, igazán. Oly tiszta, mint a nap, szerelmem, És mély, miként az óceán. Mert legdicsőbb te vagy a földtekén, Szebb, mint az égnek minden csillaga; A mennyet én már itt megízlelém, Az én szerelmem az élet maga.

Rossz a világ? Légy jó tehát magad! Üres a lét? Adj tartalmat neki! Az ember szolga mind? Légy te szabad! Hídd sorsodat bátor versenyre ki!

A boldogság mi? Szerelem, Mely üdvözít, mert végtelen.

Nem ismerek én más hatalmat, Csak ami szívemben ragyog; Idegen Isten, nincs hatalmad! Magamon úr csak én vagyok.

Mi a halál? Ki mondja meg nekem? Az élet véges, míg ő végtelen.

Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje, Szivedből szeretet s élet szakad; Nappalodik a szenvedélyek éje, Meleg sugárként ömlik szét szavad. Buzdíts a jóra, ójj a küzdelemben, Szeretni, hinni ó, taníts meg engem! Szivedbe Isten lelke költözött... Áldott vagy te az asszonyok között!