Kőrösi Zoltán

Nem a haláltól kell félni, hanem attól, hogy még nem is éltél igazán.

Ha nincsen időd megszeretni, akkor nem fájhat majd a hiánya sem. Hogyan hiányozhat az, ami soha nem is volt a miénk? Hogyan hiányozhat az, amit nem is ismerhetünk?

Nem arra van kitalálva az ember, hogy folyton elviselje a hétköznapokat.

Miért van az, hogy mindig csak várni kényszerül az ember, miért van az, hogy az idő egyetlen értelme a múlása legyen?

Mire való a szerelem? Arra, hogy megsokszorozza a jót, és távol tartsa a gonoszt.

Élni akkor is kell és lehet, ha nem akar az ember, az élet, ami benne van, úgyis erősebb nála.

A legjobb dolgok mindig így érkeznek, máshonnan és máskor, mint ahogy az ember remélné.

Kár, hogy bármerre megy az ember, mindig viszi magát.

Úgy van összerakva az ember, hogy jobban meglátja mások nyomorúságát és elesettségét, s könnyebben is nyújtja ki a kezét feléjük, amikor neki magának is nagy baja van.

Az emlékek sokkal erősebbek az akaratnál, tartósabbak a vágynál és a reménynél, az emlékek igazi hatalma rajtunk az, hogy nincs előlük menekvés, magunkkal visszük őket, ha eltagadjuk is.

Csak annak van igazán élete, aki el is tudja mesélni.

Az ember semmit sem tart többre, mint azokat az álmait, amelyekből soha nem lett valóság, nem is sérülhettek és kophattak tehát.

Nem a vér szerint hozzád tartozó emberek eltûnése, hanem a szeretet elvesztése teszi az embert árvává.

Ami szép és jó volt az életben, az mindig is velünk marad.

Nem a személyek keresik meg a hozzájuk való történeteket, hanem mindig is a történetek választják ki a nekik megfelelő hősöket.

Változnak az idők, ami annyit tesz, hogy sok mindennek eljött az ideje, ami eddig nem volt. (...) Lehet siránkozni, lehet szomorkodni, oly mindegy, a lényeg a kikerülhetetlen változás, és persze az alkalmazkodás. Az ember a legalkalmazkodóbb állat.

Mindig azon az ajtón kopogtatunk, ami nem nekünk akar kinyílni, mindig az előtt az ajtó előtt ácsorgunk, amihez elfelejtettük a bekívánkozó szavakat.

Az életünk arról szól, hogy ahogy múlik velünk az idő, úgy kopnak le rólunk a képességek. Egyre inkább hegyesedünk. Egyre inkább kevés dolog marad, amivel foglalkozni tudunk, egyre rövidebbek a napok. Jót tesz mindenkinek, ha ki tud nyitni ajtókat az életében. Hiszem, hogy az egyes területeknek a kultúrán belül is, de a társadalmon belül is ezek az ajtónyitások jót tesznek.

Õrületes vétség alábecsülni a pillanat élvezetét, épp az ellenkezőjét kellene megtanulnunk.

Az idő lényege éppen a változás.