Ladányi Mihály

Halkan ha hozzád kopogok, ne fordíts hátat, ne menj mással, nyújtsd a kezed, és boldogságom add meg egy könnyû mosolygással.

Add meg nekem, ha megöregszem, ne lehessen az életemre egyetlen rossz szavam. Ne mondhassam szenteskedőn: ezt vagy azt megbántam, ne köphessem szemközt magam!

Élhettem volna gyönyörûen, de most a házak énbennem épülnek és dübörögve énbennem dőlnek össze. Valaminek az eszköze vagyok, mindig magamon érzek egy égő, nagy szemet, s hányódom erre-arra, pedig élhettem volna gyönyörûen.

Letörlöm-e arcodról az esőket csókjaimmal? - oly mindegy ez ma már nekem. Ahogy az ősz a fagy beálltán a virágról, lemondok rólad, szerelem.

Szeretem is, gyûlölöm is, Uram, egész éjjel ölelném, fojtogatnám. Kínokat hoztál e nővel, Uram, s úgy reklámoztad, hogy szerelmet hoztál.

Az ember keres valakit s valakivel mindig beéri. Sikerül betetézni régi megalkuvásait.