Ladislav Fuks

Egy lány legyen olyan, mint a madár a természetrajzi szertárban: szép alakú, és ne röpködjön ide-oda (...), csak éppen ne legyen kitömve, és ne legyen üvegszeme.

Tudja-e, miben különbözik a férfi a nőtől? A járásában. A férfi a kocsmába jár, a nő mások után.

Az ember legföljebb akkor gondol a halálra, amikor beteg, vagy amikor valakinek a temetésén van, vagy a templomban. De inkább csak úgy általában gondol rá, nem vonatkoztatja a halált önmagára, arra, hogy egyszer majd ő is meghal.

A halál nem szerencsétlenség, hanem természetes jelenség. Amíg az ember él, addig talán nem is gondol a saját halálára. A természet bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy az emberek inkább jelenlegi életükre gondolnak, mint eljövendő halálukra.

Tudod, mi a templom? Olyan hely (...), ahol hálát adnak az Istennek. Olyan hely, ahol az emberek kegyelemért esedeznek az Istenhez, bûnbocsánatot kérnek tőle és irgalmat... gondolj erre, és nézd a templomtornyot.

Ha az ember egynemû tárgyakat tart egy dobozban, akkor - még ha sohase számolta is - mindjárt észreveszi, ha a dobozból hiányzik. Észreveszi akkor is, ha a hiányzó tárgy után nem maradt üres hely, mert a megmaradt darabok kitöltik. Észreveszi, mert a dobozban valahogy mégis ûr támad.

Aki beszámíthatatlan, az még nem okvetlenül őrült; a beszámíthatatlanság nem zárja ki az óvatosságot és a rafináltságot. Az állatoknak nincs eszük, mégis óvatosak tudnak lenni, el tudnak rejtőzni, álcázni tudják magukat, ha veszélybe kerülnek.

A gyilkosok intelligenciája rendszerint átlagon aluli. Nem azért sikerül bujkálniuk, mert értelmesek, hanem mert az ösztöneik segítik őket, meg a ravaszságuk és alattomosságuk.

Következeteseknek kell lennünk. Vannak az életben dolgok, amelyeket el kell dönteni, amelyeket véglegesen meg kell oldani, mert a felemás megoldás nem fizetődik ki.

Ha az ember hosszú ideig ragaszkodik egy elhatározáshoz, és hirtelen be kell látnia, hogy nem tudja keresztülvinni, akkor ez a legrosszabb esetben megrázkódtatás, de minden esetben legalább csalódás.

Vannak gondolatok, amelyek annyira lekötik az embert, hogy nem is tud mással foglalkozni. És ha igyekszik is mással foglalkozni, az a gondolat lerázhatatlanul jelen van, és átsző minden egyebet...

Nem kell mindennek jól végződnie (...). Olvastam valahol, hogy a regényeknek sem kell mindig jól végződniük, az élet se végződik jól.

Ahogy vannak erkölcstelen parancsok, ugyanúgy vannak erkölcstelen tilalmak is.

Az ugyanis úgy van (...), hogy akit fiatal korában megmar a kígyó, az később vigyáz arra, hogy a gyerekei ne járjanak napsütésben köves hegyi terepen. Ha valaki fiatal korában gyûlölte a sakkot, akkor nagyon megsértődik, ha a csemetéje beleszeret a sakkjátékba.

Az élet elkerülhetetlen csalódásokat hoz. Az emberiség egész történetében nem talál egyetlen embert sem, akinek ne lettek volna nehézségei, aki elé nem tornyosultak akadályok, akit nem ért valami kellemetlenség vagy csalódás.

Amit ma csak elrontanánk, azt holnap talán könnyen rendbe hozzuk.

Érdekes, hogy milyen varázsa van a karácsonynak. Egyetlen ünnepnek sincs olyan varázsa, és mennyire tartja magát. Az embert ugyanúgy elbûvöli, mint, mondjuk, nyolcszáz évvel ezelőtt.

Az idő néha észrevétlenül halad, áramlik, szalad, és semmi sem függ attól, hogy egy óra múlt-e el, vagy kettő, vagy három, máskor pedig néhány rövidke másodperc, az időnek egy parányi töredéke olyan fordulatot hoz, aminek következményei hosszú éveken át éreztetik hatásukat.

Az igazságos büntetésnek ugyanolyan értéke van, mint a megérdemelt dicséretnek.

Sokkal nagyobb öröm volna élni, ha mindannyian egyformán éreznénk.