Laurel Braitman

Az antropomorfizmus az önző kivetítés helyett annak elismerése is lehet, hogy ember mivoltunk egynémely elemét meglátjuk más állatokban, és viszont.

Amikor, mi, emberek a leginkább nyugtalanok, rögeszmések, rettegők, lehangoltak vagy dühösek vagyunk, valójában arról teszünk tanúbizonyságot, mennyire hasonlítunk más lényekre, akikkel bolygónkon osztozunk.

A kutyák (...) remek barométerei a kapcsolatoknak, és gyakran viselkednek egy háromszög harmadik szögeként, két olyan embert összekötve, akik egyébként ügyet sem vetettek volna egymásra.

A kutyák valamilyen módon összekötik az embereket, még azokat is, akik már szívesen lazítanának a köteléken.

Értelmetlen próbálkozás elválasztani az érzelmi traumát a fiziológiától, akárcsak a betegséget a történésektől. Ahol a korábbi nemzedékek őrületet, honvágyat, sóvárgást, összetört szívet láttak, ott ma az állatorvosok és az embereket gyógyítók is szorongást, hangulati ingadozásokat, kényszerneurózist, depressziót és fogságbeli kardiomiopátiát látnak.

A macskákat nagyrészt a napi rutin teszi boldoggá. Szeretik, ha az elvárásaik teljesülnek, és azt is akarják tudni, hogyan alakul a nap. Ha minden a szokásos módon zajlik, akkor jól viselkednek. De ha a dolgok megváltoznak, akkor elveszítik a fejüket.

A gyerekek számára az első kapcsolat a legfontosabb, ez pedig az anya-csecsemő kapcsolat. Ez az az alap, amire a gyerek minden egyes jövőbeli kapcsolata ráépül. Az ember az identitását az anyjától kapja, ő a "tükre".

Nem hagyhatjuk teljesen magukra az állatokat, mert a világot átitattuk jelenlétünkkel és sokféle tevékenységünkkel.

Az ember (...) természetszerûleg olykor kudarcot vall, és vannak problémák, amelyek reménykedéssel nem oldhatók meg.

Nem kellene állatokat hoznunk az életünkbe, ha a szívünk mélyén tudjuk, hogy nem leszünk képesek gondoskodni róluk, és hasznos lenne, ha felismernénk: bennük és bolond viselkedésükben saját egészségtelen szokásaink tükröződnek vissza.

Mi, emberek, csak egy másik állatfajta vagyunk, és csupán bizonyos mértékig különbözünk a többi állattól. Egy ilyen jellegû szemléletváltás nem máról holnapra történik, és nem is egyszerû. A kaméleonok önátalakító képességére lesz szükség hozzá, az ökrök makacsságára, a vándorló bálnák kitartására és emberi észre meg együttérzésre. De mindez nem lesz hiábavaló.