Lorán Lenke

Félek a haláltól, szeretném, ha nem kínozna meg. Inkább csak köszönjön, hogy jó napot, de azt, hogy milyen nap van, már ne tudjam kimondani.

Nagyon felkavar, és fel sem tudom fogni, hogy ennyi az élet. Szeretem azt gondolni, hogy a kollégák nem mentek el, itt vannak, csak már nem beszélünk telefonon, és nem találkozunk.

Csak a színpad feledteti velem, hogy hány éves vagyok.

Belül fájhat, de kívül nem látják. (...) Azt a luxust nem engedhetem meg senkinek, hogy örüljön, mert látja, valami bánt.