Luigi Pirandello

Időt hagyott nekem, hogy megszeressem az apai szenvedélynek azzal a kizárólagosságával, amely - minthogy nincs máshova fordulnia - csak gyermekeivel törődik.

Rendszertelenül olvasgattam, hol ezt, hol azt, többnyire elmélkedő könyveket. Mily súlyosak valamennyien s mégis, aki eszik belőlük s befogadja testébe, felhők között él.

Lelke mélyén egyetlen tisztességes asszony sem tartja bûnnek, ha az öröm vagy a meglepetés egy-egy pillanatában gondolatban körülcirógatja a felébresztett vágyat, melynek tünékeny sugarában egy másik élet s egy másik szerelem képe villan fel előtte.

A legtöbb ember lelkében soha nem vágyik arra, hogy a többiek fölébe kerüljön, hacsak egy kevéssel is.

Barátság annyit jelent, mint bizalmasság.

Vannak emberek, kérem, akik mindent megértenek, vannak, akik semmit sem, kedves uram! Rosszabbul jár az, aki mindent megért, mert a végén elveszti minden energiáját és önálló akaratát. Aki megértő lélek, az ugyebár azt mondja: "Nem szabad ezt tennem, nem szabad azt tennem, nehogy elkövessem ezt vagy azt a gonoszságot". Rendben van, de egy szép nap észreveszi, hogy az élet nem egyéb gonoszságnál, s hát akkor, kedves uram, vallja csak be, mi értelme volt annak, hogy maga nem követett el egyet se... azt jelenti, hogy nem élt, kedves uram, pontosan azt jelenti!

A ruha, amit viselünk, szabása, színe határozza meg környezetünknek rólunk való véleményét.

Az igazság az, amit az idő egy adott pillanatában annak hiszünk.

Minden bajunk, minden bánatunk oka csak a demokrácia, bizony, a demokrácia, drágám, a többség uralma! Mert, jól figyelj, ha a hatalom egy embernek a kezében van, ez tudja magáról, hogy egy ember, és hogy sok embert kell kielégítenie; de amikor sokak kormányoznak, csak arra gondolnak, hogy önmagukat elégítsék ki, s így keletkezik a leggyûlöletesebb s legostobább kényuralom: a szabadság álruhájába bújtatott zsarnokság.

A tárgyak képe aszerint alakul át lelkünkben, hogy milyen képzeteket hívnak életre, s csoportosítanak maguk köré. Igaz, hogy egy tárgy magában is tetszhetik, s bizonyos lelki harmóniát válthat ki különböző kellemes érzéki benyomásai révén; legtöbbnyire azonban tetszésünk vagy ellenkezésünk nem magában a tárgyban rejlik. A képzelet körülfonja s átsugározza kedves képeivel, s megszépíti számunkra; úgyhogy végül is már nem magát a tárgyat látjuk, a maga meztelen valóságában, hanem saját képzeleteinktől átlelkesített testét. Azt szeretjük benne, amit a magunkéból teszünk hozzá: az egyensúlyt, a harmóniát, amely közte és a lelkünk között létrejött.

- Nem tudjuk megérteni az életet, ha nem fogjuk fel valahogy a halál értelmét. Cselekedeteink iránytûje a vezérfonál, amely kivezet a labirintusból: a fény, (...) amely onnan túlról, a halál felől sugárzik felénk. - Onnét csak sötétség jön! - Sötétség... sötétség... önnek sötétség! Próbálja meg, s gyújtson a lélek tiszta olajával egy kis fényt, majd meglátja... ha ez a kis lámpásunk, a hit hiányzik, akkor ebben az életben bármennyi villanyfényt gyújtunk is, csak bukdácsolunk, mint a vakok.