Markéta Banková

A kivételes egyéniségek sorsa a magány.

Úgy járj a világban, hogy a dolgok menete nem változik meg magától. Ha valamit meg akarunk változtatni a világegyetemben, erőt kell kifejtenünk.

Minden zárt rendszer (...) természetes módon közelít a rendezetlenség felé. Ha rendet raksz, fékezed ugyan a folyamatot, de amint abbahagyod, a dolgok természetszerûen a káosz felé közelítenek.

Nem könnyû a tudósoknak. (...) Amikor az egyik tudós rájön, hogyan mûködik a világ, akkor egy másik közli, hogy a világ másképpen mûködik. Emiatt aztán összekülönböznek. Nálunk, egereknél, egy kis lökdösődéssel és sajtrágással el lehetne intézni az ilyesmit, és rögtön kiderülne, kinek az elmélete igaz. De egyik tudós sem akar rágcsálni. Ehelyett állítólag "az elméleteiken rágódnak". Á! Dehogy küzdenek meg a tudósok az igazukért kísérletek segítségével! Konferenciákra járnak, cikkeket írnak, és hosszasan beszélnek az előadásokon. Ezért nem tudják jól megoldani egymás közt a vitás kérdéseket. Legalább néhányszor közösen elrágódhatnának rajtuk.

Minden zene, nem csak az érzés, az ég, a föld, ő, te meg én is. Zenéből áll az élet, mondja a húrelmélet.

A világegyetem törvényei szerint (...) a szellem, a szépség és a harmónia nem mindig győz az erőszak fölött.

Néhány százalékát ismerjük csak máig az anyagnak, energiának, a többi titok még a világnak. Mindenségelmélet? Mind erre vágyunk? A megismerésnek csupán a küszöbén állunk.