Máté Gábor

Hogy ki mekkora színész, azt csak a közönség érzi. Õ maga soha. Õ maga kétségbeesetten dolgozik a színpadon, és keres visszaigazolást. A sportoló tudja, hogy előbb ért a célba, nagyobb súlyt emelt, éppen gólt lőtt. A színésznek ez a bizonyosság nem adatik meg.

Ha egy tanítványom valamilyen sikert arat, az leírhatatlanul jobb érzés, mintha engem díjaznak.

A színháznak nagyon érzékenyen kell közvetítenie a nézőknek, sokszor a dolgok előtt járva. Jelezni, hogy mire kellene figyelni, vagy rátapintania arra, ami a nézőket izgatja, érdekli. Ez dolga a színháznak. De azt sem jó sulykolni, hogy minden rossz. Nem jó nyomasztani.

Amikor valaki érzi a feltétlen bizalmat, akkor tudja a tehetségét kibontakoztatni. Ez nagyon finom dolog. Az iskola a finomhangolás.

Egy színházban mindig van kockázat, mondhatni, hogy maga a színház kockázat.

A színház egy egész életet követel.

Mindenki csak addig hisz a másiknak, amíg az állításai teljesen stimmelnek azzal, amit ő gondol. Ezen érdemes lenne változtatni, jó lenne meghallgatni, meghallani egymást.