Méder Áron

Gyakorta kérdik, hogy hogyan lehet éveken át egyedül élni, egyedül vitorlázni. Nem unalmas? A legtöbb ember már ezt sem érti. Mi ebben a jó? (...) Íme itt a válaszom a kérdésekre: társat keresek, nem a magányt.

Érdekes, hogy az európai és amerikai gazdagok keresik a kalandot. Gyakran ugyanazt teszik, amit a szegény afrikaiak kényszerből tesznek, a túlélésért.

Lehet a szólóvitorlázást úgy kezelni, hogy magány, de lehet úgy is, hogy totális béke és csönd.

Az élet egy játék, csak meg kell találni a dobókockát. Kevesen találják meg.

A valódi utazók bejárják az egész világot és hihetetlen kalandokat élnek át. A legtöbb úton lévő azonban csak turista, aki azt hiszi, hogy bejárta a világot és hihetetlen kalandokat élt át. Kicsi a különbség. A két állapot közötti határ átlépése azonban, mint minden, az első lépéssel kezdődik.

A tartós egyedüllét egyfajta ürességérzést okoz, megkérdőjeleződik az élet értelme. Hosszabb távon depressziós tünetek jelentkezhetnek, szélsőséges esetben ön és/vagy közveszélyessé válhat az ember.