Ugrás a tartalomra
-
-
Mindig is azt kívántam, hogy embertársaim bárcsak egyszerûen hangosan kimondanák, amit gondolnak, ahelyett, hogy jelentőségteljes pillantásokat vetnek rám, vagy utalgatnak. Ezt gyakran mondtam a pácienseimnek is. Az a véleményem, hogy ha valamit érdemes kimondani, azt mondjuk ki. Ha pedig nem, akkor egyáltalán ne mondjunk semmit, de ne vessünk pillantásokat, mert azokat hajlamosak vagyunk félreértelmezni.
-
Ez az egész elgondolás, hogy "harcoljunk valamiért" más országok ellen, teljesen abszurd. Az egyik pillanatban ellenségek vagytok, és húsz évvel később a legjobb barátok. Az a helyzet az olyan háborúkkal, mint a legutóbbi is, és gyanítom, hogy ez a mostani is ilyen lesz, hogy egyszerûbb lenne a férfilakosság felét lelőni, elpusztítani a földeket, kiirtani az élővilágot, kimeríteni minden gazdaságot, majd megállapodni egy döntetlenben.
-