Meskó Bertalan

Ez a feladatunk most: annyit fejlődni egyéni emberként, egyfolytában megújulva, hogy a technológia vállára állva még tovább lássunk. Néha az is a vállunkra fog állni, de aztán a kihívás, hogy újra felálljunk, és mi álljunk a technológia vállára, hogy az egészítsen ki minket. Ne lecseréljen, hanem többé tegyen minket, agyunkat, kezünket toldja meg a végtelenségig.

Ez a science fiction szerepe: ragasztóanyag a valóság és a lehetséges jövő között.

Egyelőre úgy vagyunk berendezkedve, hogy a változás rossz, pedig ez nagyon nem így van. Változáscunami jön felénk, aminek ma már az árnyékát mindenki látja. Vannak sofőr nélküli autók, egy hajógyárban exoskeletonnal dolgoznak munkások, Dubajban házakat nyomtatnak 3D-s nyomtatóval - az árnyéka már itt van a cunaminak, de most még menekülnénk, ahelyett, hogy megtanulnánk a hullámokon szörfözni. Én a szörfdeszka építésében hiszek, és úgy gondolom, hogy mindenkit meg kell tanítani szörfözni, mert ez a hosszú távú megoldás.

A modern orvoslás hiába a legjobb, ami valaha volt, de a bizalom soha nem volt ilyen rossz. Az interneten keresztül annyi fals információt is kapunk, és annyira nagy az elvárás, hogy nem azt kapjuk a mindennapokban, amit várunk, és ez a bizalomvesztés következtében az emberek könnyebben elfogadják azt, amiről valaki erősebben mondja, hogy igaz. Az alternatív medicina erre épül.

Sokan úgy gondolják, hogy a mesterséges intelligencia keretein belül olyan gépek jönnek felénk, amik tényleg jobban látják a gazdaságot, az egészségügyet, az egész helyzetet. Én azt vallom, hogy mi vagyunk most az univerzum legizgalmasabb termékei. Abban hiszek, hogy a mi saját termékünk, a technológia, ezt megsokszorozhatja. Ráállhatunk a technológia vállára.

A genetika megtölti a fegyvert, de az életmód húzza meg a ravaszt.

A rákdiagnózis ma sokszor stigma. El kell érni, hogy csak egy apró bukkanó legyen az ember életében, ami kezelhető vagy még inkább gyógyítható.

Milyen rendszer az, ahol nem lehet mérni a sikerszázalékot? Azok a rendszerek definíció szerint nem fejleszthetők, ahol nem tudom, hogy mi mennyire mûködik.

Az egészségügy gyors ütemû átalakulása nagy veszélyt jelent az emberi odafigyelésre, azaz éppen arra, amit az orvoslás mûvészetének nevezünk. Ezt nem hagyhatjuk. Az ember természeténél fogva társas lény, ezért amikor betegek és kiszolgáltatottak vagyunk, különösen nagy szükségünk van a megértésre, az együttérzésre és a személyes törődésre.

Sokan úgy vélik, hogy a technológia kizárja az emberi tényezőt. Az én célom az, hogy bebizonyítsam, tévednek.

Az új technológiák végre lehetővé teszik majd, hogy az egészségügyi szakemberek inkább a betegre mint emberre összpontosítsanak, ahelyett, hogy idejük nagy részét a kellő információk felkutatására fordítanák. Így azt tehetik, amihez a legjobban értenek: szakszerûen gondoskodhatnak a betegekről. A betegek pedig aktív, egyenrangú partnerek lehetnek a gyógyulási folyamatban, és nagyobb felelősséget vállalhatnak saját egészségükért.

Évtizedek óta áldott tudatlanságban éltünk, de most egy generációk életét meghatározó krízissel nézünk szembe, és az egyetlen módja annak, hogy megelőzzük a következőt, ha a mostaniból tanulunk.

Ahogy az angol királyné mondta, újra találkozni fogunk. De csak rajtunk múlik kezeskedni arról, hogy a világ addigra egy jobb hely lesz annál, mint amilyenben a koronavírus rátalált.