Muriel Barbery

Talán ez az élet: sok mély fájdalom, de a szépség néhány pillanata is, amikor az idő más, mint egyébkor. Olyan ez, mintha a hangjegyek valamiféle zárójelet képeznének az időben, egy felfüggesztett pillanatot, egy másholt itt, egy mindiget a sohában. Igen, ez az: egy mindiget a sohában.

Életemben először éreztem meg, mit jelent a soha szó... naponta százszor is kimondjuk ezt a szót, de nem is tudjuk, mit beszélünk, amíg nem találkozunk egy igazi "soha többé"-vel. (...) De amikor olyan valaki hal meg, akit szerettünk... akkor, elhihetik, nagyon is jól megértjük, hogy mit jelent, és ez nagyon-nagyon-nagyon fáj. Olyan, mint egy tûzijáték, amely váratlanul kialszik, és minden sötétségbe borul.

A tekintet olyan, mint egy kéz, amely a futó vizet akarja megragadni... A szem észlel, de nem kémlel, hisz, de nem kérdez, kap, de nem keres - sem vágy, sem éhség, sem küzdés nincs benne.

A nyomor egy aratógép: mindent felaprít bennünk, ami a másik emberrel való kapcsolat megteremtéséhez kell, és otthagy minket üresen, minden érzéstől megfosztva.

Az a szép, amit akkor ragad meg az ember, miközben elmúlik. A dolgok tiszavirág-életû formája abban a percben, amikor egyszerre látjuk életüket és a pusztulásukat.

A sakkban ölni kell a győzelemért. A góban építeni kell az életben maradásért.

Az, hogy az ember rábízza valakire az életét, még nem jelenti azt, hogy átengedi neki a lelkét.

A kamaszok azt hiszik, ha a felnőtteket majmolják, maguk is felnőttek lesznek, de a felnőttek maguk is gyerekek, és menekülnek az élet elől.

Nem tilthatom meg másoknak, amire felhatalmazom saját magam.

Az ember azért fél a holnaptól, mert nem tudja megépíteni a jelent, azzal győzködi magát, hogy holnap majd sikerül, és ez reménytelen, mert a holnap végül mindig mává válik.

A nyelv, az embernek ez a kincse, és nyelv helyes használata (...), szent mûalkotás. És az, hogy a nyelv az idővel változik, átalakul, elfelejtődik és újjászületik (...), mit sem változtat a tényen, hogy az ember csak úgy szerezheti meg a nyelvvel való játék és a nyelv megváltoztatásának jogát, ha előzőleg elismeri teljes alávetettségét.

Lenyûgöző az az adottságunk, amellyel saját magunkat is képesek vagyunk manipulálni, hogy egyáltalán ne remegjen meg hiedelmeink talpazata.

A világ egy elérhetetlen valóság, hiábavaló is lenne a megismerésével próbálkozni. Mert mit is ismerünk a világról? Semmit. Mivel az összes tudásunk nem más, mint a reflexív tudatnak a saját maga általi feltárása, az egész világot elküldhetjük a fenébe.

Az autodidakta meg van fosztva azoktól az irányjelzőktől, amelyekről a felsőfokú oktatás gondoskodik, viszont olyan szabadságot élvez a gondolkodásban (...), melynek segítségével oda is eljuthat, ahol a hivatalos diskurzus választófalakat emel, és megtiltja a kalandozást.

Nincs naivabb lény a cinikusnál. Mivel tiszta erőből hisz abban, hogy a világnak értelme van, és képtelen lemondani a gyermekkor sületlenségeiről, ezzel éppen ellentétes magatartást ölt fel.

A szépségnek mindent megbocsátanak, még a közönségességet is. A szépek okossága nem holmi jóvátételnek tûnik, vigaszdíjnak, amit a természet kínál fel kevésbé kedvező helyzetben lévő gyermekeinek, hanem haszontalan játékszernek, amely kiemeli a kincs értékét.

Azt hiszem, a tisztánlátás megkeseríti a sikert, míg a középszerû ember mindig reménykedik valamiben.

Elég csak egyszer megtapasztalni, hogy az ember éles fényben is vak lehet, és láthat a sötétben is, és máris el kell gondolkodnunk a látás mibenlétében.

Tudják, mi egy nyári zápor? Először is, a nyári eget szétszakító tiszta szépség, a szívünket eltöltő, tisztelettel vegyes félelem, hogy olyan nevetségesen jelentéktelenek, olyan törékenyek vagyunk a fenséges nagyság kellős közepén, úgy kitölt minket ez a nagyság, megdermeszt, lenyûgöz, elbûvöl a világ pazar bőkezûsége. A zápor és a nyár, a mozdulatlan port elsöpörve, olyan hatással van az emberi lélekre, mint egy végtelen hosszú lélegzet. Vannak nyári záporok, melyek úgy veszik be hozzánk magukat, mint egy új szív, amely egy ritmusban ver a másikkal.

Élni, meghalni: az élet és a halál csak mindannak a következményei, amit felépítettünk. Csak az számít, hogy jól építkezzünk.