Navarrai Margit

Ha a kölcsönös szerelem nem elégíti meg a szívet (...), semmi más dolog meg nem elégíti.

Isten jósága oly végtelen, hogy vádoló híján nem ítél el minket; és olyan jól ismeri szívünk esendő voltát, hogy megbocsát, hacsak el nem követtük, amire a szívünk vágyott.

A rossz, amit másnak vélünk tenni, gyakran reánk hull vissza.

A bûnös szerelem önmagától felbomlik, s nem marad meg sokáig a tiszta szívben; az erényes szerelem azonban olyan finom selyemfonálból van szőve, hogy elébb fogva van az ember, mintsem a fonalat látná.

Ha szerelmünk alapja a nő szépsége, kelleme, szerelme s hajlandósága, célunk pedig a gyönyör, a becsvágy vagy a haszon, akkor a szerelem nem lehet tartós; ugyanis, mihelyt hiányzik az a dolog, amire alapoztuk, elszáll belőlünk a szerelem.

A nőket megöli a féltékenység és a harag, anélkül, hogy tudnák, mibe halnak bele; a férfiak ellenben, okos fejjel, az igazságot kutatják, s ha józan ésszel megismerték, akkor mutatják meg nagy vitézségüket, mint tette e nemesifjú, ki megértvén, hogy ő okozta kedvese baját, az élete árán is megmutatta, hogy mily nagyon szereti.

Hogy erős-é és hû egy vonzalom, ha próbára teszem, csak úgy tudom. S szándékom volt, hogy próbára tegyem, kit megtalálni vágytam szüntelen: nemeslelkû, hûséges férfi ő, kinek szerelmén nem fog az idő. Ezért is kértem jó szüleimet: egy-két évet még várjak, ha lehet, a holtig tartó frigyre hadd találjak, mely oka volt már sokak bánatának.