Németh Gábor

Törjenek rád az írások a váratlanság erejével, ne készülj föl, úgyse lehet rendesen semmire.

A betû csak illúzió, a szöveget a kultúrád rakja össze, egy pont után jön egy nem pont, de a szemed elintézi, hogy végül vonalnak lássad.

Ha egy szöveg a hibát eszközként használja, értelemszerûen javíthatatlanná (tehát a lehetséges legjobbá) válik.

A téboly és az irónia egymás formái.

Aki meghal, az megszûnik létezni. Nincs, tehát megszólíthatatlan. A hamu elszáll a széllel, a lélek nem bolyong negyvenkilenc napig, nem jár közöttünk, nem figyeli, mennyire hiányzik és kinek. Néha mégis előfordul, hogy a test és a vér eltûntével itt marad valaki. Írónak kell hozzá lenni.

Az élet majd ez a véget nem érő, lassú, unott bulizás lesz, a jobbik fajta szívás.

Örök szabadságra lehet menni. Nem kell tovább csinálni azt a bornírt hülyeséget, amit mostanában Magyarországnak hívnak.

Mindig azokat vigasztalják, akik hisznek, pedig azok állítólag örökre meg vannak vigasztalva. A többieknek meg marad a vélekedés, hogy aki meghal, a saját történetével válik azonossá. És hogy ez az azonosság mindaddig létezik, amíg ez a történet érintkezik a többiek jelen idejével.

A szerelem pont annyiféle, ahányszor megtörténik.