Nikodém Vanda

A kultúra olyan dolog, amiről legelőször mond le az ember, ha meg kell húznia a nadrágszíjat.

Úgy fair szerintem, hogy ha van fájdalomküszöb, akkor legyen örömküszöb is. Kinek mekkora az örömküszöbe? Van az a boldogság, ami elviselhetetlen? (A boldogságtól ordítani, ugyebár.) Lennie kell, mert olyan sokan menekülnek előle, félnek tőle. Félnek, hogy túlcsordul. Kordában akarják tartani, nem is merik elhinni. Pedig szerintem csak élvezni kell a pillanatot, nem gondolkozni (legalábbis nem sokat), csak átadni magunkat a pillanat örömének.

Nem hiszek az egyéniségben. Szerintem DNS-gombócok vagyunk, amit jól összegyúrtak, aztán oldd meg, hogy ne legyél massza megint.

Mindenki különb egy kicsit a másiknál, és mindenki átlagosabb egy kicsit, mint más. Például nálam vannak szebb és okosabb nők, sőt nagyobb mellûek is. Nem ezeken múlnak a dolgok, az apróságokon, az árnyalatnyi, leheletnyi dolgokon múlik minden. Ez olyan, mint egy suttogás, nem mindenki hallja.

Igenis vannak helyzetek, amikor dönteni kell. Oda kell állni az egyik oldalra, és vállalni kell a következményeket. Elválsz vagy nem, szereted vagy nem, megcsalod vagy nem, átvered vagy nem. Mert a valóság szubjektív, és a döntésed lesz a realitás.

Az égvilágon mindent meg lehet beszélni, de csak ha megvan a hajlandóság.

A semmi mint fogalom a halálunk után nyer értelmet, mert nem lesz menny s pokol, csak a nagy semmi, amit mi már nem tudunk majd hova tenni, mert nem fogunk gondolkozni, érezni.

Mindenki őrült, csak a legtöbb ember megpróbálja leplezni. Nagyon jól csinálják! Nem akarják, hogy őrültnek tartsák őket, ezért alkalmazkodnak, beleolvadnak a tömegbe, olyanok lesznek, amilyennek a társadalom megköveteli, elvárja.

Ha most megkérdezném, mi a szerelem, lefogadom, hogy legalább tízféle definíciót hallanék, és valószínûleg mind igaz lenne, de egyik sem közelítené meg azt, amit jelent. A szerelemről nem lehet beszélni, azt érezni kell.

A vágyakozás őre az elfojtás.

A közhelyek épp azért lettek közhelyek, mert igazak.

Amelyik bolond azt állítja magáról, hogy bolond, az nem is az.

Amíg nem érzed, hogy van vesztenivalód, addig nem látod az élet szépségeit.

Imádom ezt hallani: "túl fiatal vagy ahhoz, hogy megértsd". Ezt akkor mondják a "felnőttek", amikor nem tudják megértetni magukat, és az egyszerûbb út az, ha a másikat hülyének nézik.

Szeretném, ha a temetésemen mindenki, aki ismert, elmondana egy kis anekdotát. Egy jó emléket velem kapcsolatban. Egy mókás, szórakoztató emléket. Addig is igyekszem, hogy mindenkinek több is eszébe jusson. Szeretném, ha az életemet ünnepelnék, és nem siratnának.

A felesleges adalékokat le kell rázni magunkról. Az olyan adalékokat, amik nem tesznek hozzá az életünkhöz, viszont elvesznek belőle. Lehet az egy eszme, egy fogalom, egy buta szokás vagy akár egy ember is.

Ha az ember megbeszéli magával, hogy élni fog, élvezni fogja az életet, és a szó pozitív értelmében hedonista lesz, akkor minden megváltozik.

Számomra a szerelem sosem volt racionális, objektív dolog. Amikor elvarázsol valaki, oda kell neki adnod a lelked, de amint megszûnik a varázs, távozni kell (önmagad érdekében).

Amint az ember megteremt valamit, többre vágyik. Az elég nem létezik.

Az ember alkalmazkodik - lényegében mindenhez. Hozzászokik. Nincs jó vagy rossz, állapotok vannak. A hozzáálláson múlik, jónak vagy rossznak ítéled-e a helyzetet.