Novák Péter

Minden, ami a közönyösség ellen tesz, nekem küldetés.

A világvége nem egy látványos durranás lesz, vagy fagyhalál, hanem a langymeleg, a közömbösség fog elvinni minket.

Egy intelligens közönséget igenis meg lehet változtatni.

Ha mindent a szívünkre veszünk, annak rossz vége lehet. Az elengedés borzasztóan fontos. Nem a hajnalban kikért utolsó üveg boron vagy a reggeli híreken múlik az életünk, hanem azon, hogy tudunk-e örülni, ha süt a nap, ha a gyerekek ott rohangálnak körülöttünk.

Nagyon kevés dolog okoz örömöt az embereknek. Egyre kevesebb. De a zene, az valahogy mindig.

A múlt egy csodálatos kifestőkönyv, és mi nagyon tehetséges színezők vagyunk. A kudarc élménye, vagy inkább emléke lassan vidám árnyalatba öltözik. És mi nap nap után egyre bátrabban vezetjük a kettős könyvelést, hogy aztán váratlan szembesülések hozományaként depresszióba amortizáljuk lelkünket. Miért? Miért vagyunk ilyen elképesztően idióták? Képtelenek vagyunk bármit is kezdeni az idővel, a mások és magunk döntéseivel. Mindent újracsinálnánk, állandóan elszalasztott ziccerekről, rossz húzásokról kesergünk, így rövidítve meg mindenkit. Nagy árat fizetünk, ha nem fogadjuk el a történéseket olyannak, amilyenek. A szeretet nagy bravúrja az elengedés. Így szép és teljes a lecke, amire tanít.

Ha igaz, hogy milyen rövid az élet és milyen színes a világ, akkor miért ne tegyek meg mindent azért, hogy minél tovább láthassam?

A kor, amiben élünk, nem nehezebb, mint apámé vagy a nagyapámé volt. Csak más.