Pablo Casals

Az a férfi, aki dolgozik és nem unatkozik, az sosem öreg.

Arra ne legyetek hiúk, hogy tehetségesek vagytok. Ezt ugyan nem magatoknak köszönhetitek, nem ti alkottátok meg magatoknak. Csak az számít, hogy mire juttok a tehetséggel. Az adottságra nagyon vigyázzatok, nehogy eltorzítsátok vagy eltékozoljátok, amitek van. Dolgozzatok, állandóan csak dolgozzatok és tápláljátok a talentumot.

Sok embert ismertem életemben, sok jelentős egyéniséget, rendkívüli személyeket, ritka tehetségû férfiakat és nőket. Ismertem mûvészeket és államférfiakat, tudósokat és királyokat. De senki sem volt olyan, mint anyám. Betölti gyermekkorom és fiatalságom emlékét és most is jelen van, annyi év után. Mindenféle helyzetben, nehéz viszonyok között és fontos döntések előtt azt kérdeztem magamtól: mit tenne most anyám - aszerint is jártam el. Negyven éve meghalt, de még most is ő a vezetőm. Most is itt van mellettem.

Nyolcvan év óta mindig ugyanúgy kezdem el a napot. Nem gépies rutin ez, hanem lényeges része a napnak. Leülök a zongorához és eljátszom két Bach prelúdiumot és fúgát. El sem tudom képzelni, hogy másként is kezdhetném. Olyan ez, mint a házi áldás. Nekem azonban mást is mond. Újra felfedezem vele azt a világot, amelynek örömmel alkotom részét magam is. Ettől a zenétől eltelek az élet csodájával, azzal, milyen hihetetlenül csodálatos dolog, hogy emberek lehetünk. Sohasem ugyanaz ez a zene, soha. Minden egyes nap valahogy új, elképesztő és elmondhatatlan. Mert Bach olyan, akár a természet, akár a csoda!

A kor relatív. Ha dolgozik az ember és magába szívja a szépséget maga körül, akkor rájön, hogy a kor szükségképp nem jár öregedéssel. Legalábbis nem a megszokott értelemben. Sok mindent mélyebben érzek, mint valaha, és az élet egyre vonzóbb számomra.

Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa. Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában? Mindegyiküknek azt kellene mondanunk: "Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, a mozgásod. Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?" Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük.

Milyen csoda is az ember - milyen fantasztikus dolgokra képes, saját magát és a körülötte levő világot illetően (...). Ám a jóra való végtelen képessége mellett határtalan a képessége a rosszra is. Mert mindkét végletre képesek vagyunk valamennyien. (...) Minden emberben van jó is, rossz is. Neki kell választania, és csakis a választás számít. Halld meg magadban a jót és engedelmeskedj neki.

A munka megvéd az öregedéstől. (...) Aki dolgozik, és sohasem tétlen, az nem is öreg. A munka és az érdemes dolgok iránti érdeklődés a legjobb orvosság az öregedés ellen.

Olykor elfog a legsötétebb kétségbeesés. Úgy látom, a világot gyötrő jelenlegi zûrzavarban semmibe veszik az élet igazi értékeit. Mert hisz a szépség itt van nálunk, de mily sokan mennek el vakon mellette! Csak nézik, nézik a világ csodáit, mintha semmit sem látnának meg belőlük. Az emberek lázas sietséggel járnak ide-oda, de alig gondolnak rá, hová is igyekeznek. Egyre csak az önmagáért való izgalmat keresik, mint az elveszettek és a kétségbeesettek, és kevés örömöt találnak az élet természetes, csendes és egyszerû dolgaiban.

Mindig gondoljunk arra, hogy falevél vagyunk az emberiség fáján. Nem élhetünk a többiek nélkül, nem létezünk a fa nélkül.

Minden emberben megvan a hajlandóság a tisztességre és jóságra. Ha odafigyelünk és eszerint cselekszünk, sok mindent adhatunk, amire a világnak szüksége van. Nem nagy dolog ez, csak bátorság kell hozzá. Bátorságra van szükség ahhoz, hogy odafigyeljünk tulajdon jóságunkra és aszerint cselekedjünk.

A zene vigasztalás, magasrendû öröm minden ember számára.