Pál Dénes

Mosolyod ha rám ragyog, Szívemet kitárhatom, Hisz minden szó elér. És a bánat messze száll, Ha ölelésed rám talál És megcsillan a remény.

Sokszor belenézünk a tükörbe, oké, rendben, és már szaladunk is tovább. Ritka az a pillanat, amikor tényleg magunkat látjuk. Könnyen eltûnik a lényeg. Én ezt nem szeretném. Én nem ezt szeretném. Arra törekszem, hogy megfeleljek magamnak. Annak, aki valójában vagyok.

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen, ugye? Vannak olyan akadályok, amik nagyon magasnak tûnnek, aztán csak neki kell menni és legyőzzük.

Sajnos nincs bevált recept. Mindenkinek a saját személyiségéhez igazodva kell lépegetnie.

Ma is itt vagy mindenemben, Hiszen így rendelt a sors. S mindig érzem képzeletben, Ahogy szelíden átkarolsz.

Nem az a lényeg, hogy hatalmas ajándék legyen. Lehet olyan is persze, de csak akkor, ha az illetőnek tényleg szüksége van rá, ha örül neki, ha meglepjük vele. Ha látjuk azt, hogy nem az fut át az agyán, hopp, még egy zokni.