Panait Istrati

A legerősebben elzárt ajtók nem az erőszaknak nyílnak meg.

Az asszonyt arra teremtették, hogy megfordítsa az ember sorsát!

Ezer elszenvedett gonosz bántás még nem jogosít fel arra, hogy leköpjük az egész emberiséget.

Hogy a világ szép?... Dehogyis, hazugság!... Minden szépség a szívünkből jön, amíg ez a szív örülni tud. Abban a pillanatban, mikor az öröm elröpül, a föld már csak puszta temető.

A rossz s a jó ugyanannak az életnek két oldala, s az élet keveset törődik azzal, hogy mit gondolunk, és mi érdekel bennünket. Az élet számára a szenvedés s az öröm ugyanannak a vak viharnak két ellentétes hatása.

Egyetlen szabad év többet ér, mint egy egész szolgaélet. Nem az évek száma teszi az életet, hanem az órák, amiket kényszer nélkül élünk. A szabad ember számára minden, ami nem szabadság: halál, de vég nélküli halál.

Csak a közönséges érzéseket lehet megosztani és együttesen birtokolni. Mihelyt nagyon boldog az ember, egyedül marad, és akkor is egyedül marad, ha nagyon boldogtalan.

Minden ember szívében van egy féreg, s az szörnyû pusztításba kezd, mihelyt felébred. A puhány emberben sosem ébred fel ez a féreg, vagy csak nagyon ritkán, és akkor is alighanem azért, hogy ásítson, és aludjon tovább; az a fajta ember az ilyen, aki tízszer megbotlik mindennap ugyanabban a kőben, haragszik, és káromkodik, de ne adj isten, hogy arrébb tegye a követ; vagy ha nyikorog az ajtaja, megelégszik egy "átkozott ajtó" kiáltással, de meg nem kenné, hogy ne nyikorogjon. Az az ember, akit az Isten maga sem tudja, hogy mire teremtette, de bizonyos, hogy a hét végén teremtette, amikor agya már fáradt volt a véghezvitt mindenféle csodálatosságoktól.