Rachel Lynn Solomon

Ha elveszítesz valakit, az nem csak egyszer történik meg. Hanem minden alkalommal, valahányszor valami klasszat csinálsz, amit szeretnéd, hogy lásson az illető, minden alkalommal, amikor elakadsz és szükséged lenne a tanácsaira. Minden alkalommal, ha kudarcot vallottál.

A rádióban harminc másodperc egy egész élet. Harminc másodperc elég ahhoz, hogy valaki elkezdjen unatkozni, csatornát váltson, átkapcsoljon egy másik podcastre. Hogy leiratkozzon az előfizetéséről. Harminc másodperc véget tud vetni egy karriernek.

Néha úgy érzem, hogy azt játszom, mintha felnőtt lennék, de közben folyton körülnézegetek, hátha egy igazi felnőtt majd megmondja nekem, mit kell tennem, ha a szemétdaráló furcsa hangokat kezd kiadni, vagy hogy nem kell-e több pénzt betennem a nyugdíjalapba. Én egyszerûen... úgy érzem magam, mint egy komplett katyvasz.

Semmi szükség rá, hogy valaki mindent közzétegyen a közösségi médiában. Manapság túl keveset tartanak meg az emberek maguknak.

A rádiózás mindig olyan speciális volt számomra, az az adottsága, hogy valamit, ami megfoghatatlan, képes személyessé tenni. Hogy lehetővé teszi, hogy valaki elmondja a történetét úgy, ahogyan csak ő tudja.

Együtt is lehetünk egyedül.

A rádió nem csak egyetlen dologból áll. Az egyik pillanatban megnevettethet, a másikban összetöri a szívedet.

A karmesterek a zenei világ diktátorai.

Gyakran azon kapom magamat, hogy csapdába estem az emlékezés fájdalma és a felejtéstől való félelem között.

Szeretem ezt: megosztani másokkal a hagyományainkat, és helyet engedni újak teremtéséhez.

Én nem kérek tőletek semmi mást, mint hogy legyetek azok, akik vagytok.

Az elhunytak nem változnak azonnal makulátlan emberi lényekké. És nem is lenne helyes őt azzá tenni. Mert mi úgy szerettük, ahogy volt, a hibáival együtt.

Ha valaki meghal, az ember nemcsak a jó tulajdonságaira emlékszik vissza, hanem a vele kapcsolatos nehézségekre is.

Az emberek sûrûn mondogatják, hogy valami komoly dologra vágynak, de abban a pillanatban, amint a kapcsolat elindul arrafelé, hajlamosak meglógni.

Senki nem ugyanaz a személyiség a rádióban, mint különben - ez a show része.

Történetmondás. Hazugság. Van egy homályos választóvonal a kettő között.

Az egyetlen út előre az, ha megpróbálom újra felépíteni, amit elveszítettem.

Semmi értelme olyasmit akarni, amiről tudjuk, hogy sosem történik meg.

Vitathatatlan tény, hogy a kutyáktól mindig minden jobb lesz.

A közrádió akkor a legjobb, ha hosszabb távon érvényes témákra összpontosít, ezek mélyére hatol, és általában az emberek érdeklődésére számot tartó dolgokban utazik.