Szerző

Rácz Zsuzsa

Nekem boldog gyerekkorom volt. Felhőtlennek nem nevezném, persze, de hát olyan úgyis csak a mesékben létezik. A gyerekkor különben sem azért van, hogy felhőtlen legyen. Arra való, hogy legyen mit feldolgozni ráérő felnőtt időnkben. Már ha megérjük.
A test úgy őrzi az emlékeket, mint a palack a szellemet.
Mindegy, hogy lefelé vagy felfelé mozdul látszólag az ember sorsa, a változás következményeit viselnie kell a környezetének is.
A barátságot a nagy sikerek ugyanúgy próbára teszik, mint a nagy kudarcok.
A másnapos nejlonharisnyát felhúzni egy átvirrasztott éjszaka után olyan, mintha levedlett bőrét próbálná visszaszuszakolni magára egy zavarodott hüllő.
Az ember apja megmarad apának mindig, és teszi a dolgát az ember lelkében, éltében, holtában, sőt még azon is túl.
Hajlamos volt sikereit a véletlen szerencsének tulajdonítani. Kudarcait azonban univerzális alkalmatlansága bizonyítékainak láttam, (...) mint a nők 99%-a.
A szorongás olyan, mint a félelem, csak nehezebb elviselni. Oka megnevezhetetlen, s mivel nem lehet tudni, mitől támad, azt sem lehet tudni, mikor szabadulhatsz meg tőle.
Az irodalom az egy szentség! Nem írhat csak úgy bárki könyvet!
Én csak írtam egy könyvet. Nem volt semmi hátsó szándékom vele, például, hogy sokan elolvassák.
Egy kapcsolatot pontosan úgy kell építeni, mint egy házat: biztos alapokat rakunk, és felépítünk rá apránként egy közös világot. Sokan azt hiszik, hogy egy kapcsolat bezár, pedig ha jól csináljuk, nem korlátozza, hanem kiteljesíti az életünket.
A szeretet végtelen. Ha egyszer megszeretsz valakit, mindig is szeretni fogod, mindegy, hogy vele élsz-e, vagy sem.
A szeretetet, ami csak hömpölyög, mint egy nagy folyó, nehéz lefilmezni.
Nem hiszem, hogy az életünk arra való, hogy leéljük valaki mellett, akihez nincs kedvünk már odabújni. Boldogtalanná tesszük őt is és magunkat is.
Adj türelmet, Istenem. De azonnal!
Olyan ez a randizás, mintha egy aláaknázott virágos mezőn sétálna az ember, és amikor épp lehajol, hogy megszagoljon egy ibolyát, az jól felrobban.
A magány genetikus dolog, amitől egy életen át lehetetlen szabadulni.
Egyes iskolák szerint elég, ha az ember elhatározza, hogy új életet akar, majd hátradől, és megvárja, míg új élete bekopogtat a második emeleti körfolyosós lakásába.
Az irónia azért mûködik, mert a személyiség kettéválik, és az egyik a másikra reflektál, ami az identitásteremtés legfőbb eszköze.