Reményik László

Nem az a fontos, hogy útközben mi mindent kell legyőzni a cél érdekében, hanem az, hogy a végén a győztes boldog mosolyával tekinthessünk vissza.

Sokszor előbb önmagunkat kell két vállra fektetni, hogy utána akár többszörösen is felülmúlhassuk magunkat: csak így kovácsolhatunk előnyt a hátrányból.

Aki elesik, mihamarabb keljen fel, és menjen tovább a dolgára!

Meg kellett ismernem magam, mert csak biztos alapról mászhatok ki a gödörből. Én pedig eltökéltem, hogy ki akarok jutni a napra!

Ne legyünk kishitûek, ne mondjunk elhamarkodott véleményt másokról! Ha megvalósítjuk első, a helyzetünkben merésznek tûnő célunkat, már másként fogunk gondolni magunkra és a további lehetőségeinkre. Az élet teljességét csak adottságainkhoz és lehetőségeinkhez mérten szabad megítélni!

Mennyi értelme van az ember életének? Fogas kérdés, nem vitatom. Talán annyi, amennyit ki tud hozni belőle saját maga és mások épülésére.

Élettapasztalatom mondatja velem: a kitûzött, távoli cél eléréséig vezető rögös úthoz feltétlenül szükség van akaraterőre. Ezért a tevékeny embert mindig is a céltudatos törekvés fogja jellemezni.

Nem hiszem, hogy bárkit is helyes lenne mindenben példaképnek tekinteni. Önmagunk személyiségének megalapozásához és fejlesztéséhez célravezetőbbnek tartom, ha saját, belső értékeinkre és adottságainkra támaszkodva vágunk neki a nagybetûs Életnek.

Tudni azt, hogy az élet megy tovább, és olykor vaktában osztogatja a bajt, fontos felismeréssé vált számomra.

Borzasztó erős a gyerekszerelem! Ha visszagondolok rá, még ma is ugyanúgy érzem, mint akkor. Belesajdul a lelkem, annak minden kínjával.

Nem szabad egy embertől mindent elvárni, összességében kell az embernek a körülötte élőktől megkapni azt, amire szüksége van. Én sem vagyok tökéletes, a másik ember részleges tökélye sem pótolhatja az én hiányosságaimat. Két ember sohasem lesz képes arra, hogy együtt tökéleteset alkosson. Mindezek azért fontosak, mert két ember harmonikus együttéléséhez feltétlenül szükségük van a minél teljesebb emberi környezetre, amely kiegészítheti a szoros lelki és testi kapcsolatukat.

A szeretetet úgy élem meg, hogy én is vágyom rá, és segítek, ahol tudok. Nem szabad a jószívûségünket egymástól megtagadni! Jó, ha az ember szereti társát, még akkor is, ha haragszik rá. Tudni kell megbocsátani.

A humor nagyon fontos része az életnek, pláne annak, akinek nehéz a sorsa. Kevésbé érzi magát szerencsétlennek az ember, és a külső szemlélőben is más benyomás alakul ki az illetőről.

Valahol még ma is szerethetjük egymást, telefonon tartjuk a kapcsolatot. Úgy érzem, ebből még bármi lehet. Olyan a kapcsolatunk, mint egy alvó vulkán. Bármikor kitörhet és megindul a láva árja.

A szerelem mellett mindenféleképpen barátságnak is kell lennie, mert különben a dolog nem mûködik. Addig nem tudok szerelmes lenni, amíg nem ismerem a másikat, mert a saját megítélésem alapján, számomra kell értékesnek lennie az embernek. Csak így lehet valakibe szerelmes az ember, vagy szeretheti meg.

Sokszor elhangzik a kérdés: kinek jobb, annak-e, aki valaha látott, vagy annak, aki nem? Az én válaszom: annak, aki minél jobban le tudja győzni a látás hiányát!

Nincs olyan lakója a földnek, aki ne mondhatná vagy akinek ne mondhatnák, hogy: Nélküled nem megy. A maga nemében minden ember egyedi, akármilyen csoportosítás áldozata is. Csak a megismerés és a tudás rombolhatja eredményesen a sajnálkozást. Bátran mondhatjuk: járhatunk emelt fővel, mert nincs irigyünk.

Így utólag úgy gondolom, ami ez idáig velem történt az eltelt évek során, az úgy volt jó, ahogy megesett - mert mindig a végeredmény a fontos, az a mérvadó.

Akinek van kellő akaratereje, önmagába vetett tántoríthatatlan hite, na és persze némi szerencséje is - a szerencse pedig mindig tudja, hogy hová, milyen mértékben kell mennie -, az egészen biztosan jól fogja érezni magát a bőrében. Rá fog érezni az élet ízére, értelmére, önmaga helyére és szerepére.

A múltnak a tisztánlátás érdekében le kell ülepednie, a kiértékelés után pedig tovább kell lépni.