Sarah Pinborough

Túl sok tévé, túl sok számítógép, túl sok telefon, kütyük mindenhol, senki nem beszélget már.

Semmi nem rosszabb, mint megerősítésre szorulni.

Ez az egyetlen szívás abban, ha olyan pasija van az embernek, aki nem iskolatársa. Még csak nem is tehet úgy, mintha együtt tanulnának.

Ha elég sokáig bámulok az éjszakába, szembe tudok szállni a félelemmel. Nem érinthet meg többé.

A halál az egyetlen dolog, ami örök.

A gyerekekkel megbocsátók az emberek.

Mindig azok csúsznak el, akik túlságosan óvatosak. Merésznek kell lenni.

Ezt látom anyámon meg a barátnőin, akikkel összejár ebédelni. Nevetgélnek, viccelődnek, mondogatják, hogy mennyire szeretik egymást, de bármennyire igaz is ez talán, azért keresik egymás gyengeségeit. A réseket a pajzson. Nem hiszem, hogy a fiúk ugyanilyenek. A fiúk kutyák. A nők olyanok, mint a macskák. Természetüknél fogva egyéniségek. Mi nem falkaállatok vagyunk.

A tinédzserek (...) mintha mind egyenlőkké válnának, és nem maradna biztonság a világban. A gyerekkoruknak vége. Egy váróteremben vannak a felnőttkor szélén. A senki földjén, ami már nem az egyik, és még nem a másik. Ez néha irtó jó. Néha totál szívás.

Az igazságnak az a szokása, hogy kitudódik.

Istenem, nem kéne a szerelemnek ilyen nehéznek lennie!

Nincs semmi, amit az idő ne oldana meg.

Az ember nem élheti úgy le az életét, hogy örökösen mások érzései miatt aggódik.

Nincsenek szörnyû emberek. Csak emberek vannak.

Az örök tünékeny valami. Csak a halál örök.

Az emberek igénylik az igazságot.

A felnőttek semmit nem képesek szavakkal rendbe hozni, ezzel az önelégült "majd, ha idősebb leszel, rájössz" dumával, ami mindig előbuggyan belőlük.

Miért ennyire nehéz megszabadulni a szívfájdalomtól?