Sarkadi Imre

Napok óta valami nyomasztó rossz hangulat miatt kínozgatom magam, mikor csak tőlem, csak és kizárólag tőlem függ, hogy az történjék, amit akarok.

Elemektől, feladattól, állattól, embertől nem félek... Semmitől sem félek. De ahhoz gyáva vagyok, hogy a hétköznapokat éljem, hogy hajnalban felkeljek, munkába induljak, egyik nap pont olyan legyen, mint a másik, és heti jegyet vegyek a zsúfolt villamoson, sorban álljak pénteken disznóhúsért; este, lefekvés előtt elmosogassam az edényeket.

Ez a legkellemesebb állapot. Mikor az ember csökönyösen vallatja a világot, bár tudja, hogy a feleletekkel nem ér sokat. Azt hiszem, a természettudósok is akkor nyugszanak meg, ha a keresett felelet kétértelmû: akkor lehet tovább kérdezgetni meg még tovább, nem vész el az egésznek a játék jellege.

A test az élni akar, az a törvénye. S a józan elme is... megleli az örömét mindenben.

Amíg az ember él, a saját erkölcsi normái szerint teszi, akármilyen is a helyzete; mindegy, hogy fiatal, utolsó éveit éli-e vagy beteg, vagy akár a siralomházban ül.

A férfi és a nő együtt töltött pásztorórája jelentéktelenebb, kevesebb emlékezetet hagy maga után, mintha együtt keltek volna át a háborgó csatornán.