Simon András

A türelem tulajdonképpen a szeretet építőmûvészete. Egyfajta "passzív" alkotás, amikor a belőlünk áradó szeretet és bizalom éppen azáltal készteti változásra a másik embert, hogy nem szólunk bele az életébe, nem sürgetjük, nem szabunk neki sem határidőt, sem feltételeket. Egyszerûen csak várunk rá. Ez a legfontosabb.

A szeretet: kiválaszt, megszólít, megtart és elenged, de soha nem sajátít ki, legfeljebb örömmel elfogadja, ha önként csak neki ajándékozod magad.

A hûség egyfajta erős elhatározás, mondhatjuk döntésnek is, hogy nem hagyjuk el a párunkat, hogy elfogadjuk olyannak, amilyen, hogy szeretettel segítjük minden törekvésében, vele akarjuk leélni az életünket.

A világ mai urai számára ez az Isten, a meredek arányban növekvő fogyasztás és az ebből kinyerhető profit. A többi az mind másodlagos.

Aki a családban nem kap pozitív mintát arról, hogy miként lehet a szeretetet adni és elfogadni, az a saját életében is mindig küszködni fog ezeknek a gyakorlásával.

Ne csak élni hagyjuk egymást, segítsük élni a másikat, hogy a maga útját járhassa, még akkor is, ha ez az út éppen tőlünk elvezet. Tanuljunk meg lemondani arról, hogy minden úgy történjék, ahogyan elgondoljuk és ahogyan szeretnénk. Amíg ezekre nem vagyunk képesek, nem tudunk bensőségesen ünnepelni, mert állandó csalódottságot élünk meg amiatt, hogy a világ nem olyan tökéletes, mint amilyennek megálmodtuk.

Nem vagyunk az ajándékozás szokása ellen, ha a vásárolt vagy készített ajándék valóban kifejezi azt a szeretetet, amit egymásnak átnyújtani szeretnénk, és nem az egész év során elspórolt szeretet helyett adjuk.

Az igazi ajándék az egyik ember számára a másik ember lehet, a másik szívtől szívig érő szeretete.

Ha a lelkünk egymáshoz ér, az adja az ünnep igazi értékét és melegét. Ha emellé szépen terített asztal társul, finom étkekkel, az emeli természetesen az ünnep fényét, de szeretet nélkül az anyagi világ értéktelen és elenyésző halmai lesznek csupán.

Azt gondolom, fel kellene fedeznünk az emberi kapcsolatok szépségét, újra meg kellene tanulnunk ölelni, ölelni szavakkal, cselekedetekkel, jósággal, jóindulattal. Ahelyett, hogy teletömnénk bevásárlókosarainkat minden földi jóval, meg kellene tanulnunk önmagunkat szeretni, és ezen keresztül eljutni a másik ember őszinte, feltétel nélküli szeretetéig.

A gyermekeink akkor tanulják meg a szeretetet, amikor alanyi jogon érzik, hogy szeretve vannak, és nem csak a különleges teljesítményeikért, hanem pusztán önmagukért is szerethetők.

Az életünk valójában üzenet, melyet Szent Lelkével ír az Isten.

Isten tökéletes. A változásnak még csak a szele se érinti. A kedvünkért mégis ezerféleképpen villantja fel magát a világban, hogy mindenben észrevegyük, és hozzá emeljük a szívünket.

Az egyedüli dolog, amiért érdemes ezen a földön élni, az az, hogy az ember tudjon szeretetet adni és elfogadni is. Csak ez teheti boldoggá az embert.

Hiába a külső biztatás, ha nem lobog belül a tûz. Az ablakon keresztül nem lehet feléleszteni a parazsat.

Az a mûvész, aki vágyakozó szívvel átadja magát Istennek, aki valóban elismeri, hogy a tehetsége felülről kapott ajándék, egyszer csak átéli, hogy Isten kezd el alkotni rajta keresztül.

Isten irgalmas szeretete... belénk helyez valami jót önmagából, hogy gyarlóságaink, hibáink ellenére is szerethetők és elfogadhatók legyünk.

Úgy érzem, hogy a teremtő Isten a szívében hordoz engem, én pedig, mint apró tengercsepp az óceánt, a szívemben hordom Õt.

Ne csak számold, hanem élvezd a napokat!

Életed nyitott könyv, amelyből jót vagy rosszat tanulnak az emberek.