Somogyváry Gyula

Testvérem sincs. Magam vagyok csupán, rokontalan, de szívós, furcsa lény: mit bánom én, ha sivatagban állok, csak fény legyen ott, áldott, drága fény!

Csodát ugyan ki látna abban, hogy vénülünk - itt ez a rendje - csak a víz jár a végtelenbe meg az Idő. Mert mind elmúlunk, a gyökerünkből kifordulunk; mi termő volt mibennünk itten, magához hívja majd az Isten.