Sue Monk Kidd

Lementem a lépcsőn, és közben mindenhol és mindenben az együtt töltött évek nyomait láttam. Betöltötték az egész házat, és egyáltalán nem értettem, hogyan képes szerelem és megszokás azzá a furcsa eleggyé összesûrûsödni, amit úgy hívunk: élet.

A világnak az a természete, hogy bármilyen elkeserítő dolog is történik benne, attól még megy tovább.

Az emberek néha teljesen megváltoznak, mire átküzdik magukat az életen, s végül egészen más ember lesz belőlük, mint aminek indultak.

Nincs nehezebb a földön, mint azt választani, ami tényleg számít.

A történetek arra valók, hogy elmondják őket, különben kihalnak, és ha kihalnak, nem fogunk emlékezni arra, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk.

Mindenekelőtt szeretetet sugározz a méhek felé. A legapróbb teremtmények is szeretetre vágynak.

Azok, akik azt hiszik, hogy a halálnál nincsen borzalmasabb, semmit sem tudnak az életről.

Kopogtass be önmagadon, ahogy egy ajtón, s haladj önmagadon, ahogy egy egyenes úton. Mert ha azon az úton haladsz, nem tévedhetsz el, s amit önmagadnak megnyitsz, megnyílik.

Egész életemben ott éltek bennem a vágyak, éjjeli teremtményekként ilyenkor ébredtek fel, végigjajongták és dalolták az éjszakát. A hitvesem a szívével az enyémhez hajolt silány szalmazsákunkon, és hallgatta - jóságból tette, és én ezt szerettem benne legjobban. Amit hallott, az én megszületéséért könyörgő életem hangja volt.

Az emberek általában inkább meghalnak, mint hogy megbocsássanak. Megbocsátani annyira nehéz. Ha Isten így szólna: "Választhattok: vagy megbocsátotok, vagy meghaltok", sokan egyből rohannának koporsót rendelni.

Az igazság átokként nehezedik az emberre. Útra keltem egy a hazugságokkal teli bőrönddel, hogy megleljem az igazságot, de már nem tudtam, melyik a nehezebb, melyik cipeléséhez kell több erő. Nem mintha számítana, hiszen ha az ember megtudja az igazságot, már nem mehet vissza a hazugságokkal teli bőröndért. Akár nehezebb, akár könnyebb, az igazságot kell cipelnie tovább.

Ha nem is vagy túl jó valamiben, ha szereted csinálni, az már elég.

A történelem nem csupán tények és események halmaza. A történelem egyben a szív fájdalma is, és a történelem addig ismétli önmagát, amíg képesek nem leszünk átérezni mások szívfájdalmát.

Honnét tudja az ember, hogy Isten hangját hallja? Én úgy hittem (...), az Õ hangja, bár az is lehet, hogy a saját szabadságvágyam szólított. Vagy talán a saját hangom. Számít ez?

Vigyázzatok, mert kétszeresen is rabszolgasorba kerülhettek, testben és lélekben is.

Nincs olyan fájdalom a földön, amely ne sóvárogna együtt érző szemtanú után.

Az ember úgy lázad, ahogyan bír.

Ha már hibáznod kell, hibázz vakmerően!