Szinetár Dóra

Bár lennék, bár lennék jó tündér, És szórhatnám szét az ünnep kincsét. Értük szól a dal most, hogy ébredj már, Még hány és hány gyermek él, kit zöld fenyő sem vár.

A párkapcsolat kétszemélyes társasjáték, rajtam, de rajta is múlik, hogy a másiknak vágya támad a megcsalásra.

A kísértés nem egyik pillanatról a másikra következik be, nem villámcsapásként éri az embert, hogy aztán utólag csodálkozzon rajta, uramisten, hogyan is kerülhettem ebbe a helyzetbe? Az a fontos, hogy ne legyen alkalom, amikor nem tudok hûséges maradni.

Mindenki kap egy csomagot, amikor megérkezik... azért szoktam embereket csodálni, ahogy ezt használják.

Vannak olyan örömei az életnek, amiket csak akkor tud megélni az ember, ha van gyereke, és van férje, legalábbis párja.

A felnőtté váláshoz elkerülhetetlen, hogy az ember egyszer csak elkezdjen őszinte lenni saját magához. Valahogy a gyermeki léthez tartozik hozzá, hogy játszunk. Mindig mindenféle szerepeket játszunk, amíg kicsik vagyunk, és ebbe nagyon könnyû beleragadni.

Ha az ember meg akarja tudni, hogy amit érez, annak mi az oka, akkor nem annyira rémisztő, amikor rájön.

Egészen addig, amíg az ember nem önmagát keresi, és azzal nincs tisztában, hogy valójában ő kicsoda, és mi az, ami neki jólesik ebben az életben, addig biztos, hogy tele lesz olyan hazugságokkal, amiktől jobb lenne megszabadulni.

Aki szeret minket, önmagunkért szeressen, ne egy képet lásson maga előtt, amit elvárna tőlünk.

A legnehezebb azzal szembesülni, hogy a felelősség a saját életünket illetően abszolút a miénk.