Szvetlana Alekszijevics

Az emberek nem jók és nem rosszak, az emberek csak emberek.

A szabadság az (...), amikor úgy élhetsz, hogy eszedbe se jusson a szabadság. A szabadság a normális állapot.

Az emberek jók lennének, csak a nép gonosz.

Az ember folyton választásra kényszerül: szabadság vagy jólét, szabadság szenvedéssel vagy boldogság szabadság nélkül. És az emberek többsége a második utat választja.

Hadd ítéljen a történtekről az idő. Az idő igazságos, de ez csak a távoli jövőre igaz, a közeljövőre nem. Az az idő igazságos, ami már nélkülünk telik majd. A mi érintettségünk nélkül.

Vannak olyan dolgok, amelyek sohasem mosódnak el, ezeket az ember magával viszi.

A szenvedés olyan állapot, amelyben az ember mindenkitől eltávolodik. Egyedül van. Ha kézbe vesszük a szenvedésünket, egészen úrrá leszünk rajta, és kijövünk belőle úgy, hogy kihozunk magunkkal valamit: ez győzelem, ennek van értelme. Nem üres kézzel jönni ki belőle... hiszen máskülönben minek járnánk meg a poklot?

A szülők soha nem tudják megítélni, a gyerekek mennyire komolyan veszik a dolgokat.

Jó, hogy az Isten kutyát, macskát adott az embernek. Meg fát, madarat... azért adta neki mindezt, hogy az ember örüljön az életnek, és ne sokallja az élet hosszát. Hogy ne unjon rá az életre.

Az embernek sokféle nyelve van: az egyiken a gyerekeivel beszél, egy másikon a szerelmesek társalognak... és van egy olyan is, amelyen magunkkal beszélgetünk, belső dialógust folytatunk. Az utcán, munka közben, utazás alatt mindig más-más nyelvek szólnak, nem csak a szavak változnak ilyenkor, hanem valami más is. Az ember még reggel és este sem beszél egyformán.

Arra, hogy mi zajlik le két ember között, a történelemnek semmi rálátása nincs.

A sikeres üzletemberek között van mindenféle ember, csak ostoba nincs.

A tömeg csak horda. A tömeg soha nem dönt el semmit, mindig a személyiségek döntenek.

A történelem az eszmék története. Nem az emberek írják, hanem az idő.

Kinél van az igazság? Nekem úgy tûnik, az igazságot csak a speciálisan erre kiképzett emberek kutatják: a bírák, a tudósok, a papok. A többiek mind az ambícióik... és az érzelmeik rabjai.

Az emberi igazság (...) nem más, mint egy szög, amelyre mindenki a saját kalapját akasztja.