Takáts Gyula

A világegyetem beláthatatlan nagyságú rendszer. Benne a mi világunk parányi. Földünk pedig egész semmi a nagy egészben. Ezen a tojáshéj szilárdságú gömbön a fajtánk fura táncot jár. Eszesen esztelent mind a történelmében, mind pedig a gazdálkodásában. Esztelenül él ezzel a szép ajándékkal, amit a világ jelent. Ma már szinte eljutott az emberiség az embertelen életformához. Kivetkőzött természetéből és a természetből is.

Az emberiség történetének és társadalmának tragédiája az, hogy nem a gazdagok tartják el a szegényeket, hanem a szegények a gazdagokat.

Amit teszek, már érted és veled, mert most vagy végképp itt és velem.

Az idő zsákja, hidd el, bőkezü! A bölcs kezébe drága kincs potyog.

Gyermek marad az, kit anya szült. Simító kézre vágyik. Anyja szemét és kedvese ölét idézi mindhalálig.

Szemed zöld és az ajkad piros volt! A szívemen aludt fehér kezed, s ma, mint kagyló a szép kerek gyöngyöt zárom be kövülő emlékedet.