Tersánszky Józsi Jenő

Elhervad az ajkad gyenge virága: Mert nem csókoltam meg az ajkad. Elfonnyad a melled két drága gyümölcse: Mert kezeim soha nem becézték. Mert édes kínom meg nem szántad:

Szomorú az én lelkem mindhalálig. Szomorú, s elhagyott, mert hittelen. Jöjj, drága ember, beszélgess velem, Szódra szívem rossz kérge tán lemállik.

Tehetséges, ügyes ember morálja egyetlen lehető: tisztelni a törvényt, ameddig ésszerû, és fölrúgni, ahol ostoba!

A legősibb női fogás a lankadó szerelmes fölbizgatására, kikezdeni a vetélytársával. Pláne, ha kimutatja, hogy a barátságot előbbre helyezi a gyöngédségnél. (...) Az pedig lehetetlen, hogy egy másik férfi ne pukkadozzon a méregtől, ha azt kell végignéznie, hogy alázatos rabnőjét a semmibe vett vágytársa babusgatja.

Aki nagyon tetszik a nőknek, attól természetszerûleg nem egy futó pásztorórát akarnak, az előtt a nők többek akarnak lenni, mint élvezeti cikkek, ezért annak nehezebben is engedik át magukat.

Aki tisztában van azzal, milyen keveset kaphat valaki ettől az élettől, ha csak azért éli, hogy élje éppen, nem egy egészséges ábrándjától, de egy hóbortjától is kegyetlenség megfosztani valakit.

Vad riadót ver a szivem A szádra, válladra, kebeledre, csipődre A szemem farkaséhes. Semmit nem igérek: Máma szeretni foglak, Holnap talán már rád se nézek És soha többé.